Hiszel abban, hogy születésünk pillanatától vigyáznak ránk ezek a csodás égi gondviselők, akik folyamatosan velünk vannak? Nagyon különleges a kommunikációjuk!



Egyetlen dolgunk, hogy figyeljünk ezekre a hangokra, jelekre, és ismerjük fel őket időben, hogy elkerülhessük a veszélyt.

 

Így is üzenhetnek számunkra az angyalok:

A megérzés által

Mindannyian rendelkezünk ezzel a képességgel, hiszen képesek vagyunk megérezni, ha valaki nem őszinte, vagy nem mond igazat nekünk. Csak higgyünk ezeknek a megérzéseknek és ne gondoljuk, hogy csak képzelődünk. 

Hangok által

Az angyali figyelmeztetés ily módon is érkezhet, más emberek hangja, egy rádióban elhangzott dal, vagy csupán a körülöttünk lévő zajok formájában. Megtörténhet, hogy amikor segítséget kérünk az életed további előre meneteléhez, „véletlenül” meghalljuk két mellettünk beszélő ember szájából a megoldást, vagy egy olyan dal csendül fel hirtelen, mely révén már tudjuk is, hogy mit kell tennünk.

Érzelmek és érzések

Ez nagyon gyakori formája az angyali üzenetnek, és mégis ezt hagyjuk általában legtöbbször figyelmen kívül. Ha idegesek vagyunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindez csak az elménkben létezik, holott az angyalok arra próbálnak rávezetni bennünket, hogy adott esetben nem a megfelelő úton haladunk. Ezért amikor indokolatlan nyugtalanságot, félelmet, idegességet érzünk, mindig álljunk meg és próbáljuk megérteni, miért vannak bennünk ezek az érzések.

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!