A magánéletükről eddig nem sokat lehetett tudni.



Sok év után újra meg kellett ismernie.

Krisztián szülei elváltak, s ő édesapjához került, akit 4 évesen veszített el. Ekkor került az anyukájához, akivel gyakorlatilag újra meg kellett ismerniük egymást. „Ebben az időszakban bőven voltak kenyérgondjaink, amit ő tragikusabban élt meg, mint én gyerekként. Számomra ennél nehezebb volt, amikor a depresszió elhatalmasodott rajta” – mesélte a Blikknek Krisztián, aki szerint édesanyja csodálatos nagymamája lehetett volna két gyermekének.

Cserháti Zsuzsát (1948. június 22. – 2003. július 23.) mint a második popgeneráció egyéniségét tartják számon, egyes kritikusok szerint Kovács Kati mellett a magyar könnyűzene történetének legjobb női énekhangja. Az 1970-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a ’80-as években háttérbe szorult, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után, 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!