Várhatóan már ezen a héten munkába is állnak az első dolgozni vágyó idősek



Miközben kormányzati sajtóhír (Magyar Idők) szerint az érintettek már az egész országban válogathatnak a nyugdíjasoknak szánt munkalehetőségek között, sőt várhatóan már ezen a héten munkába is állnak az első dolgozni vágyó idősek, az Azénpénzem.hu még meglehetősen gyér kínálatot talált.

A Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet például Budapesten elsősorban a kiskereskedelembe keres munkaerőt, árufeltöltőket és eladókat.
Mosodai kisegítőként óránként 850 forintot is megkereshetnek a dolgozni vágyók, hosszú távra is, teljes vagy részmunkaidőben.

A nyugat-magyarországi megyékben is egyre több az elérhető munkalehetőség. Győrben az autóipar várja a nyugdíjasokat, heti 3-4 napra, 733 forintos órabérért (ez a minimálbér óradíjának felel meg, a legalább középfokú iskolai végzettséget igénylő munkakörökben már bruttó 926 forintot kell fizetni), minőségellenőrző, csomagolási feladatokra, céges járat biztosításával. Vas megyében már elsősorban összeszerelési, kárpitozási munkákat végezhetnek a nyugdíjasok, 733–800 forintos órabérben, ellátásukat pedig munka mellett is megkapják.

S hogy a kínálat mennyire találkozik a kereslettel? Ez is kiderül majd. A portál szerint egyelőre ez kétséges, hiszen általában diplomás, illetve a közalkalmazásból kipottyant, speciális képzettséggel rendelkező idősek várják ugrásra készen, hogy beinduljanak a nyugdíjas szövetkezetek.

A CBA is munkára fogná a nyugdíjasokat. Szövetségük szerint hamarosan egész hálózat jöhet létre.
A NAV egyébként csütörtökön tájékoztatót tett közzé a nyugdíjas szövetkezetekről, amiben a legfontosabb jellemzőket foglalták össze.

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!