Felgyorsultak körülötte az események...



Pár hete jelentette be felmondását az ATV-nél arra hivatkozva, hogy krónikus kialvatlansággal küzd, és több hónap kényszerpihenőre kényszerül. Demcsák számára az életmódváltás első lépése az volt, hogy a rendszeres mozgást beiktatta a napirendjébe.

Épp az Attila-kilátónál sétáltam, amikor megláttam a kocogó Zsuzsát. A műsorvezető egy szürke mackóban futott, látszott rajta, hogy teljesen kikapcsolja a kocogás, és semmi másra nem figyel. Kicsit fáradt volt az arca, mégis kitartóan futott a kísérőjével. A sportos életmódba kezdő Demcsák Zsuzsa nem kívánt nyilatkozni, helyette egy barátnője mondta el, hogyan kíván változtatni a mindennapokon.

- Zsuzsa valóban nekivágott egy komoly életmódváltásnak, aminek a mozgás is szerves része. A sport nemcsak fizikailag, de lelkileg is erősíti az embert. Zsuzsa évekig röplabdázott, de a stresszes és feszített hétköznapok miatt az utóbbi években ritkán jutott ideje a mozgásra. Nemrég kezdett el futni naponta több kilométert is a hegyekben, de sosem fut egyedül! Gyakran kísérik barátai vagy a lánya, akikkel biztonságban érzi magát - árulta el Demcsák barátja.

- Az életét most a gyermekei és a sport tölti ki. Rengeteget alszik és olvas, s igyekszik a gyerekeivel minél több időt tölteni. Együtt vannak a hét végéken is, és nem ritka, hogy hét közben közös programokat szerveznek délutánonként. Ennél jobban semmi sem tölti fel Zsuzsa lelkét! - árulta el a névtelenséget kérő barát.

Demcsák Zsuzsa karrierjében felgyorsultak az események. Kilenc év után idén áprilisban felmondott a TV2 csatornájánál, majd az ATV-hez szerződött. A Start és az Egyenes beszéd műsorvezetője lett, ám a Szanyi Tibor EP-képviselővel készített – sokak szerint botrányos - interjú után felmondott.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!