Gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége és halált okozó testi sértés bűntette a vád.



Az Egri Törvényszék elsőfokú ítéletével az előzetes letartóztatásban lévő G. M. vádlottat gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége és halált okozó testi sértés bűntette miatt hét év börtönbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és élettársa közösen nevelték a kapcsolatukból 2014 decemberében egészségesen született kislányukat. A vádlott ebben az időszakban ingerlékeny és lobbanékony természetű volt, a kislány gyakori sírásait nehezen tudta elviselni. A kislányt 2015. március és május végén ismeretlen eredetű koponyaűri vérzéssel kórházba szállították, ahol stabilizálták a kislány állapotát. A gyermeket a kórházból tünetmentesen 2015 júniusában az otthonába bocsátották.

A vádlott 2015. június 12-én az élettársával és gyermekükkel otthon tartózkodott. Az esti órákban a vádlott élettársa átment a szülei lakrészébe, ekkor a vádlott a síró gyermekét meg akarta nyugtatni, ezért felemelte a gyermeket, azonban a kislány feje a vádlott gondatlansága miatt legalább közepes erővel valamibe nekiütődött. A kislányt 2015. június 14-én mentővel az intenzív osztályra szállították.

A gyermeket ért sérülések, traumák következtében a kislány koponyacsonttörést szenvedett, mely közvetetten életveszélyes sérülésnek minősül, és maradandó fogyatékosságot okozott. A gyámhatóság az eset után a kislányt először hivatásos nevelőszülőknél, majd a nagymamánál helyezte el.
A vádlottnak és élettársának 2016 márciusában szintén egészségesen megszületett második gyermekük, egy kisfiú. 2016. június elsején a vádlott, az élettársa és a kisfiuk egy ágyban, egymás mellett aludtak, a vádlott középen, a kisfia mellette feküdt. Éjjel a gyermek felsírt, melyre csak a vádlott ébredt fel, tápszert készített a kisfiának, aki azonban nem evett belőle, és a sírást sem hagyta abba. A vádlott próbálta a gyermeket nyugtatni, de a gyermek továbbra is sírt.

A vádlott a gyermek folyamatos sírásától elvesztette a türelmét, és indulatos állapotában a kisfiát nagy erővel megrázta, ennek következtében a gyermek feje a szoba egyik berendezési tárgyához ütődött.
Ezután a vádlott a halkan sírdogáló gyermeket elaltatta, és ő is lefeküdt aludni. Hajnali három óra körül a gyermek rosszul lett, ezért a szülei négy órakor az orvosi ügyeletre vitték, ahol azonban már csak a halál tényét tudták megállapítani.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!