A gyanú szerint az utódoknak törvénytelenül adott életet!



A rendőrség ugyan egyszer már lezárta a nyomozást, amit a mesterséges megtermékenyítés, Dóra legkisebb gyerekének nemzése kapcsán indítottak emberi test tiltott felhasználásának gyanúja ügyében, de a Fővárosi Főügyészség felülvizsgálta a határozatot. Elrendelte a hivatalos eljárás folytatását is, az eddigiek szerint ugyanis az ifjú hölgy két utódnak is életet adott, törvénytelenül. Mint ismert, Czeizel Endre hímivarsejteket adott ifjú barátnőjének azzal a kikötéssel, hogy azokat csak a halála után használhatja fel.

Magyarországon azonban egy nőnek csak az ajánlhat fel hímivarsejtet, aki házastársa vagy regisztrált élettársa a leendő anyának. Czeizel azonban házasságban élt egészen a haláláig, de nem a Dóra nevű nővel. A Bors úgy tudja, a nőnek ősszel bíróság elé kell állnia.

Ez fordulópont lehet a Czeizel-ügyként elhíresült örökösödési, örökítési botrányban, ahol a genetikus négyszázmilliós hagyatéka a tét.

Czeizel Endre halála előtt így nyilatkozott a magánéletéről:

„Nem volt egyszerű a helyzet. Házas, családos emberként más nőbe szeretni soha nem az. Idős korban egy egyetemista lánnyal viszonyt létesíteni különösen nem az. (...) Elmondtam neki, hogy nem válok el, nem hagyom el a feleségemet, aki akkor már csaknem harminc éve mellettem volt, és szeretett, meghurcoltatásom alatt is társam volt. Bizonyára nem gondoltam, hogy kapcsolatomnak Dórival ilyen komoly folytatása lesz” – írta a professzor arra utalva, hogy szeretőjétől két gyermeke is született, a kisebbik teljes titokban.
„A feleségem gondoskodó társam volt, Dóri meg a szerelmem. Mindkét nő mást és mást jelentett nekem, és mindkettőre szükségem volt” – vallott könyvben Czeizel, aki a körülményekhez képest mindig próbált tisztességes lenni.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!