Az ordibáló hírességeket végül ki kellet tessékelni.



Önmagából kikelve ment tegnap délután Gáspár Bea és lánya abba a kórházba, ahol az a fiatal nő feküdt, akivel kedd éjjel összeütköztek.

Szerda hajnalban súlyos karambolt szenvedett Gáspár Győző és családja. A celebek hazafelé tartottak Salgótarjánba, amikor egy fiatal nő menetiránnyal szemben felhajtott az útra.

– Csöndben mentünk, és nem vitatkoztunk, ahogy általában szoktunk. Én ebben a balesetben nem érzem magam hibásnak. Virággal pont a ruhájáról beszélgettünk, amikor észrevettem, hogy velem szembe hajtanak – mesélte megtörve élő videójában Gáspár Bea.

– Nem térek magamhoz még most sem. A rémület fogott el minket. Aludni sem tudtam egész éjjel, annyira megviseltek a történtek – mesélte megrázó élményét Gáspár Győző.
– Sajnos nem egy ilyen esetet hallottam az elmúlt napokban, pontosabban hetekben, hogy szembe hajtanak fel az autópályára. Ha valakinek valamilyen mélypontja van az életében, akkor mérlegeljen, és ne tegye mások életét is kockára – mondta felháborodva Győzi.

Szülei szerint Gáspár Virágot viselte meg a legjobban a baleset.

– NEM MERT EGYEDÜL ALUDNI VIRÁG, pedig már évek óta nem alszik velem. Azt mondta, nem kell neki a jogosítvány, ezek után ő nem ül autóba – mesélte Bea élő adásban.

A baleset helyszínéről a sérülteket azonnal a salgótarjáni kórházba szállították, de szerencsére kisebb sérülésekkel megúszták a balesetet Győzőék. Bea az ujját fájlalta, ami szerdára be is kékült, Virág előreesett, és a fejét, az arcát és térdét ütötte meg, Győző pedig a hasát fájlalta. A kivizsgálások után hazaengedték a famíliát, azonban a másik sofőrt még most is a kórházban tartják.

A fiatal nőt feszítővágó segítségével szabadították ki autójából a tűzoltók. De a Suzuki sofőrjének nemcsak a sérüléseivel kellett foglalkoznia, a Bors úgy tudja, hogy a híres család haragja is rászakadt. Nekik ugyanis meggyőződésük, hogy a nő direkt hajtott szembe a forgalommal. Lapunknak egy informátor azt mesélte, hogy Bea és Virág szerda délután bement a kórházba, hogy számon kérje a lányt, amiért az majdnem elvette az életüket. Bejutottak a lány szobájába is, ahol kiabálni kezdtek, de az ápolók és a nő egy rokona épp a kórteremben tartózkodott.

Állítólag Gáspárék elég vehemensek és hangosak voltak, ordítottak, így megkérték őket, hagyják el a kórtermet. Azóta sokkal szigorúbban őrzi a kórház személyzete a balesetet szenvedett nőt, akinek erős fájdalmai vannak, és alaposan felzaklatták a történtek.

A huszonhat éves nő azt állítja, hogy a közelmúltban befejeződött útfelújítások miatt nem tudta, hogy hol van a sávja, és rosszul hajtott fel az útra.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!