Ezt mindenki utána tudja csinálni!



Az időszakos böjtölés segítségével egy brit férfi visszanyerte fiatalkori energiáját és a fölösleges kilóktól is sikerült megszabadulnia!

Az ötvenes éveiben járó brit férfi megelégelte, hogy a kora előrehaladtával a teste olyan változásokon ment keresztül, amivel képtelen volt azonosulni, ezért elhatározta, hogy életmódot változtat, és megszabadul a felesleges kilóktól.

„Fiatal koromban folyton sportoltam, rögbijátékosként játszottam évekig, ezért sosem kellet küzdenem a kilókkal” – mondta el Philip Lowery, aki 56 évesen érezte elérkezettnek, hogy újra visszanyerje azt az énjét és erejét, ami a 20-as éveiben volt.

„Ahogy beléptem a negyvenes éveimbe, észrevétlenül kúszott föl rám a pluszsúly. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem is az a férfi köszön vissza a tükörből, aki régebb voltam. Ekkor határoztam el, hogy újból helyrehozok mindent.” – mondta.

„Fiatal koromban a sportkarrierem miatt nagyon odafigyeltem arra, hogy mit eszem, és mindig zsírszegény ételeket fogyasztottam, ami akkor működött is, viszont most idősebb koromban rá kellett jönnöm, hogy pont az ellenkezőjét kell ennem ahhoz, hogy elegendő energiát nyerjek, ugyanakkor a súlyom se gyarapodjon.”

Philip fia, Max Lowery, fitneszedzőként elkötelezett híve az időszakos böjtölésnek, így az ő biztatására Philip áttért a napi kétszeri étkezésre. A napi két étkezés lényege, mint ahogyan azt az elnevezése is sugallja, abban rejlik, hogy a két főétkezés között böjtöt tartunk, azaz semmi nasit, semmi harapnivalót nem majszolunk.

„Az ételek adagját nem csökkentettem, sőt, viszont az időzítésre nagyon oda kellett figyelnem. A reggelim mindig kiadós, hogy legyen elegendő energiám kibírni a nap második étkezéséig, amit sikerült idő szempontjából kitolnom estebéd idejére.”

„Az elején nagyon féltem, hogy hogyan lehet kibírni egy napot csupán két étkezéssel, de el voltam ámulva az eredményeken: egyszerűen nem voltam éhes a köztes időben, és sokkal energikusabbnak, élettel telibbnek éreztem magam, ami nagyon jó érzés volt.”

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!