Hihetetlen, mit reagált erre!



Leszállított egy idős hölgyet az egyik kecskeméti járatról egy fiatal buszsofőr, mert a néni megkérte, hogy ne telefonáljon vezetés közben. A többi utast is feltartotta, addig nem volt hajlandó továbbmenni, amíg a nem távozott - számolt be a Hírös.hu.

A sofőr hosszasan telefonált vezetés közben, és egy idősebb hölgy jelezte neki, hogy ezzel veszélyezteti a biztonságukat. A fiatal buszsofőr bocsánatkérés helyett, kikérte magának a dolgot, megállt a következő megállóban, és közölte, addig nem hajlandó tovább menni, míg a néni le nem száll. Ezután leszállt a buszról és a járdán ülve folytatta a telefonálást.

Több perc eltelt, az utasok egy része leszállt, vagy átszállt egy másik buszra. Végül a néni egy kis vita és ordibálás után gyalog volt kénytelen továbbmenni. A sofőrnek ezután mondta az egyik utas, hogy most már induljon, mert a néni leszállt. A fiatal sofőr ezután visszaült és hajlandó volt elindulni. 
A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.-hez több utaspanasz is érkezett a szóban forgó üggyel kapcsolatban, megdöbbenve értesültek róla. Azonnali belső vizsgálatot indítottak, a vizsgálat lezárásáig az érintett autóbusz-vezetőt felmentették a munkavégzés alól, a busztársaság pedig elnézést kért az idős nőtől.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!