Azt hitték, hogy a rosszullét is az előadás része, és nevettek, miközben a 60 éves komikus kapkodni kezdte a levegőt.



A férfi még viccelt is a halálával a színpadon, mielőtt tényleg rosszul lett volna. 'Képzeljék el, hogy nézne ki, ha itt halnék meg maguk előtt' - mondta a közönségnek.

Azt hitték, hogy a rosszullét is az előadás része, és nevettek, miközben a 60 éves komikus először kapkodta a levegőt, majd öt percre teljesen elhallgatott, amíg le nem esett a közönségnek, hogy tényleg baj van – írja a BBC.

Ian Cognito halála a nézők szeme láttára állt be! Az előadásának szervezője, Andrew Bird azt mondta, a komikus nem érezte jól magát színpadra lépése előtt, de ragaszkodott hozzá, hogy megtartsa az előadást. Bird szerint az előadás közben nem látszott rajta, hogy rosszul lenne. 'A régi önmaga volt, hangosan beszélt. Meg is jegyeztem magamban, hogy milyen jó formában van' - mondta.

Egy másik férfi arról számolt be, hogy Cognito stroke-kal viccelt: 'képzeljék el, hogy stroke-ot kapok, és úgy térek magamhoz, hogy walesiül beszélek'- mondta.

Bird azt mondta, ő sem hitte el, hogy a komikus meghalt. Amikor felment a színpadra megnézni, hogy mi van vele, arra számított hogy magához tér, és kiderül, hogy csak vicc volt az egész. Mikor azonban leesett, hogy baj van, egyből hívták a mentőket, akik azonban már nem tudták megmenteni a 60 éves férfi életét.

Cognito - polgári nevén Paul Barbieri - 1958-ban született Londonban, és a nyolcvanas évek közepe óta tartott stand-up comedy előadásokat. Sok kollégája emlékezett meg róla a halálhírére reagálva, kiemelve a szakma iránti elkötelezettségét. Cognito 1999-ben megnyerte a legjobb stand-uposnak járó Time Out Awardot. 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!