"Romokban a családunk. Meg lehet ezt bocsátani?"



Megölte újszülött gyermekét egy 23 éves nő Zichyújfalun. A sárkeresztúri 23 éves nőt azonnal őrizetbe vették. A Deltahirek beszámolója szerint a barátnőjüknél aludtak, amikor az apa arra ébredt, hogy nincs mellette a barátnője. Kiment a teraszra, és akkor látta, hogy a nő kinn cigizik. A lány azt mondta neki, hogy görcsöl a hasa és vigye haza, mert megjött a havi menzesze. Megnyugtatta párját, hogy hamarosan megérkezik a fodrász, levágja a haját és utána hazaviszi. Hajvágás közben azonban a nő egyik pillanatról a másikra eltűnt. Még a szomszédnál is keresték, de sehol nem találták.

Nem sokkal később a  lány egy véres papucsban sétált fel a teraszra. Az apa kérdezte tőle, mi történt, amire a nő azt felelte, semmi gond nincsen, csak “nagyon megjött, így szokott megjönni”.

Az apa rögtön szólt az apjának, közben testvérével hívták a mentőket. A lány ekkor nagyon megijedt, és könyörögni kezdett a párjának, hogy mondják vissza a mentőt, amit meg is tettek.

A lány közben lezuhanyzott, majd az apa és testvére hazavitték Sárkeresztúrra. A kocsiban a férfi többször is kérdezte párját, hogy minden rendben van-e, amire ő csak nevetve igent mondott. A férfi, miután párját hazavitték, egy autósboltba ment és nagyjából fél 11 felé érkezett haza. A nagypapa közben kiment az udvarra, hogy összevágják a fát, és hátrament, a régen disznóólként funkcionáló, de most fatárolóként használt fészerbe. A borzalom ekkor tárult a nagypapa elé. Egy bevásárló kosárban, vékony csővel a nyakán, egy mozdulatlan lány csecsemőt talált.

Azonnal visszaszaladt a házba és csak annyit tudott mondani, hogy : “…itt valami nagy baj történt…” Közben a telefonon értesített anyuka folyamatosan tagadta és lehülyézte párját, mondván, hogy semmi nem igaz. A család azonnal értesítette a rendőröket. Amikor kiérkeztek, akkor ismerte be a nő, hogy reggel ő szülte a gyereket.

Az apa azt mondta, hogy nem vette észre párján, hogy terhes, a nő módszeresen titkolta, senkinek nem beszélt róla, még a saját édesanyjának sem. Amikor azonban a férfi a nő gyanús viselkedéseire rákérdezett, rendszeresen kitérő válaszokat adott, a pajzsmirigy betegségére fogta a terhességéből adódó problémáit.

Nekem van egy négyéves kislányom, soha nem lennék ilyenre képes, az egész család döbbenten áll

– mondta az apuka, hozzátéve, az egész család maga alatt van, mert soha ilyen és ehhez hasonló nem történt a családjukban.

A letartóztatásban lévő Kinga nevelőapja a Borsnak azt mondta:

„Kingának sosem kellett nélkülöznie, mindent megkapott, amire szüksége volt. Beszélni sem tudtam vele, csak jöttek a rendőrök és elvitték. Romokban a családunk. Meg lehet ezt bocsátani? A lányom és az unokám is elvesztettem.”

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!