Válása után nem sokat hallottunk róla. Sokakat meglepett a nagy bejelentéssel.



Nem sokat lehetett hallani a gyönyörű modellről a válása után, így sokan meglepődtek, amikor kiderült, focista párjával, Laczkó Zsolttal babát várnak. 

„Tudatosan tartottam magam távol a médiától, amióta külön vagyunk a gyermekeim apjától – nyilatkozta Görög Zita a Story magazinnak. – Azóta két olyan kapcsolatom volt, amivel kiálltam a nyilvánosság elé. Közel egy év után kiderültek, nem működőképesek. Zsoltival nem akartunk semmit sem elkapkodni, érzelmileg stabilan akartunk kiállni ország-világ elé.”

A szerelmespár kapcsolata jól indult, minden ment a maga útján, hét hónap után, már Zsolti a családhoz tartozott. A kérdés az volt, Zita gyermekei, a 10 éves Milus és a 9 éves Lotti mit szól majd édesanyjuk választásához.

„Soha nem volt titkom előttük, így azt is tudták, ha randizok' – folytatta a műsorvezetőnő.

Zita fél év együtt járás után mutatta be új párját a gyermekeinek, akik hamar elfogadták választottját. Ez volt a legfontosabb számára, hiszen volt olyan kapcsolata, ahol a férfi teherként gondolt lányára és fiára. Ám Zsolt tökéletesen kezelte a helyzetet. Igaz, az is kérdés volt, hová szerződik majd a sportoló férfi.

„Szerencsére úgy alakult, ahogy nekünk a legjobb. Valószínűleg, újév első napján fogant a baba, de ez csak a visszaszámláláskor derült ki. Volt egy megérzésem, hogy terhes vagyok, akkor kértem meg Zsoltot, hogy vegyen egy terhességi tesztet. Épp a fogát mosta, amikor megmutattam neki az eredményt. Hatalmas volt a boldogság. Eddig két vizsgálaton vagyunk túl, az utóbbin láttuk, ahogy dobog a pici szíve. Zsolti két hétig magával hordta az ultrahang képet. Azóta még jobban figyel rám, nem enged bevásárolni, és emelni a gyerekeket – mesélte sugárzó arccal az anya. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!