A gárdonyi fiatalember büszke is a méretére!
A Velencei-tó környékén éves szinten a napsütéses órák száma meghaladja a 2500-at, ezért sem véletlen, hogy egy gárdonyi fiatalember kertjében termett idén a legnagyobb tök, ami már több fődíjat is megnyert.
Neki van a legnagyobb töke az egész országban!

A lelkes gazda hamarosan újabb rekorddal is dicsekedhet majd, mert a kertjében jelenleg is nevel egy óriási példányt, ami ha néhány hét múlva beérik, a végleges súlya akár 250 kg is lehet.
Az óriás tököt már el is nevezték a férfi lányáról Pankának, és a tervek szerint mindkét példányt el fogják hamarosan árverezni. A gárdonyi töknek egyébként még lenne hová fejlődni is, hiszen tökben a jelenlegi világcsúcs 1054 kg!! A gazda azt tervezi, hogy jövőre egy fél tonnás példányt próbál felnevelni, amihez már megtette az előkészületeket is.

Hobbija persze nagy anyagi áldozattal jár, hiszen az öntözéshez felhasznált víz, a műtrágya és a befektetett munka még a félmillió forintot is meghaladhatja. De ha sikerrel jár, akkor jövőre az óriástök héjában szeretné átevezni a Velencei-tavat. Addig is az ország különböző fesztiváljain és a bevásárlóközpontokban fog majd felbukkanni, ahová az óriás tök mellett magával viszi a kisebb méretű terményeit is.

►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!