Három hete kezdődött az akciósorozat.



A három hete kezdődött akciósorozat a román szaktárca 2020-ig terjedő, átfogó korrupcióellenes stratégiájának része, amellyel azokat az egészségügyi dolgozókat – nem feltétlenül orvosokat – próbálják azonosítani, akik hálapénzt követelnek a betegbiztosítással rendelkező betegnek egyébként térítésmentesen járó egészségügyi szolgáltatásért.

„Tudjuk, hogyan működik ez. Nem az orvos kér pénzt, hanem az asszisztens súgja meg a betegnek, hogy mennyi a tarifa. Tudom, hogy vannak becsületes orvosok is, akik elutasítják a borítékot. Szerintem ezek az emberek nem érdemlik meg, hogy besározzák őket azok, akik ilyesmit művelnek'.

Nem tudni részleteket a „fedett páciensek” kilétéről és arról, hogy az általuk megfigyelt korrupciós cselekményeknek lehetnek-e büntetőjogi következményei. 

A bukaresti szaktárca akciózását elítélte az egészségügyi dolgozók egyik legnagyobb szakszervezet. Közleményükben azt állítják, hogy a tárca az egész szakmát megbélyegzi, ráadásul törvénytelenséget is elkövet, amikor „fedett pácienseket” küld a kórházakba. A szakszervezet a büntetőeljárási törvénykönyvre hivatkozik, amely szerint a nyomozóhatóságoknak tilos provokációval egy bűncselekmény elkövetésére, vagy folytatására bírni a gyanúsítottakat, annak érdekében, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek ellenük.

A szaktárca korábban javaslatokat kért a fehér köpenyek zsebébe csúsztatott borítékok gyakorlatának visszaszorítására, de az érdekvédelmi tömörülések „illetékességük hiányára” hivatkozva elhárították a felkérést.

A bukaresti kormány jelentős bérelemeléseket hajtott végre az egészségügyben, amelyek révén az orvosok többségének bére az utóbbi két évben legalább duplájára emelkedett. A hálapénz-rendszer ennek ellenére sem szorult vissza. (MTI)

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!