A legegészségesebb az, ha valaki se nem túl alacsony, se nem kiemelkedően magas önbizalommal rendelkezik. A legtöbb felnőtt inkább alacsony önbizalommal bír, aminek az okai a gyerekkorban gyökereznek. Ezeket a lelki sérüléseket, amelyek mélyen beleivódtak a tudatalattiba, nagyon nehéz feloldani, begyógyítani.
A helyzetet súlyosbítja az is, ha ezeket a lelki sérüléseket gyakran a szülők okozzák tetteikkel, szavaikkal, akiket ráadásul a jóindulat vezérel. A nevelés természetesen fontos egy gyerek számára, és némi szigorra, valamint következetességre is szükség van, de a szülőnek figyelnie kell a megnyilvánulásaira, mert később komolyabb következményei lehetnek a gyereke önbizalmi szintjére nézve.
Most következzen három egyszerű, de annál súlyosabb mondat, helyzet, ami tönkreteheti egy ember önbizalmát, főként ha azt gyerekkorában mondják neki.
1. “De ez annyira könnyű!”
Ami a szülőnek könnyű, az a gyereknek sok esetben egyáltalán nem az, sőt terhet jelenthet. Itt lehet szó bármilyen feladatról, de leginkább a lecke megoldásánál szokott elhangzani a mondat. A szülők többsége nem rossz szándékból mondja azt valamire, hogy könnyű, csak nem gondolnak bele a gyerek helyzetébe, hogy ha valami olyan könnyű, akkor a kicsi azt fogja gondolni magában, hogy ő hogy nem tudja megoldani azt, hogy annyira buta, hogy nem érti a feladatot.
A legtöbb gyereknek nincs kellő lelki ereje, hogy megvédje magát, és elmondja a véleményét, hogy szerinte a feladat nehéz, és segítségre lenne szüksége. Éppen ezért beadja a derekát, és a szülő ezáltal győzelmet arat fölötte, és így csökken az önbizalma. Ilyenkor a szülő jobb, ha azt mondja a feladatra, hogy “Lehet, hogy nehéz ez a feladat”, vagy “Első ránézésre nem is tűnik olyan könnyűnek”.
2. Hagyd, majd én!
Nem kell úgy bánni a gyerekkel, mintha az egy törékeny virágszál lenne. Az olyan mondatok, hogy “Ne menj arra, mert elesel!”, “Ne siess, mert orra esel!”, “Ha kimész, rád esik a hó és lefagy a kezed!” egyáltalán nincsenek jó hatással. Ezzel a szülők azt üzenik a gyereküknek, hogy “képtelen vagy alkalmazkodni a körülményekhez”, és hogy nélkülük, az utasításaik nélkül nem tud meglenni soha.
A gyereknek előbb-utóbb meg kell tapasztalnia a szabadságot, az önálló életet, és bizony, fog hibákat elkövetni, de így nem sérül az önbizalma, hanem egyedül is képes lesz a céljait elérni.
3. Ha a gyerek nem hibázhat. 'Nem ezt vártam tőled!'
Az nem hibázik, aki nem csinál semmit. Hibát a szülők is elkövetnek, nem is ritkán, és jóval nagyobbakat, mint a gyerekek általában. Ha a szülő folyamatosan megszidja, megfenyíti a gyerekét, aki bármilyen területen is hibát követ el, akkor azzal nem csak önmaga szülői hitelességét veszíti el, és alakít ki magáról hamis képet, hanem a gyerekében szorongást kelt, és ezzel csökkenti annak önbizalmát, hiszen egy rettegő gyerek nem mer majd próbálkozni, tapasztalatokat gyűjteni, mert rettegni fog a kudarctól. A végeredmény pedig önbizalomhiányos, megfelelési kényszertől szenvedő gyerek, később pedig felnőtt ember, akinek az élete sok esetben nagyon nehéz lesz. Forrás
