Egy tehetős fiatal nő a pszichológusának panaszkodik, hogy úgy érzi, férjével az életük üres lett, már semmi nem olyan, mint régen. Azt szeretné, hogy végre újra boldog legyen.
A pszichológus behívja a szomszéd irodát takarító asszonyt, és megkéri, mesélje el, hogy él.
– Hallgassa meg a történetét, ő megtalálta a boldogságot.
A takarítónő kissé zavarban van, de belekezd:
– Miután a férjem meghalt rákban, 3 hónap múlva a fiamat elütötte egy autó… senkim nem maradt. Nem tudtam enni, nem tudtam aludni, nem tudtam senkire sem mosolyogni, el akartam dobni az életemet.
Egy hónappal később egyik este munka után bejött a házba egy kiscica. Megsajnáltam. Hideg volt kint, hagytam, hogy bent maradjon, adtam neki egy kis tejet, mire tisztára nyalta a tányért. Aztán dorombolt és a lábamhoz dörgölőzött. És hónapok óta először mosolyogtam. Eszembe jutott, ha ezt a kis állatot boldoggá tudtam tenni, másoknak is okozhatok örömet.
Másnap sütöttem néhány süteményt és átvittem az egyik szomszédomnak, aki beteg volt sokat kellett feküdnie. Minden nap próbáltam valami jót tenni valakivel. És rájöttem, hogy az tesz engem boldoggá, ha másokat boldoggá tehetek.
Ma nem tudom, hogy van-e bárki, akinek jobb az étvágya, mint nekem és jobban alszik nálam. Megtaláltam a boldogságot, mások boldogságában.'
Mire a takarítónő a története végére ért, a gazdag nő szeméből potyogtak a könnyek. Szégyellte magát a kicsinyes problémái miatt. Rájött, hogy pénzen nem lehet boldogságot venni, és hogy az életünk értelme az, hogy minél több embert boldoggá tegyünk a környezetünkben.
Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
