Kimentem a temetőbe. Nem írom, hogy a kislányomhoz, mert nem hozzá mentem, csak a sírjához...
Vittem csodaszép virágot és pompázatos pillangókat - mert a pillangók és a katicák voltak a kedvencei…
És ahelyett, hogy emlékeztem volna a csodás és boldog együtt töltött éveinkről, inkább Ti jutottatok az eszembe.
Ti, akik édesanyák és édesapák vagytok. Méghozzá az jött elő a gondolataimban, hogy mennyi mindenen fel tudjátok kapni a vizet és milyen apróságon tudtok bosszankodni és mérgelődni. Ezt onnan tudom, hogy hallom.
Méghozzá tőletek, amint így tesztek: „Na, már megint vehetjük a tankönyveket, meg a füzeteket… Ó, de nem hiányzik ez nekem!”
Vagy: „Nem bánnám, ha már elkezdődne az óvoda, mert megőrülök otthon a gyerektől… Végre lesz egy kis nyugtom!”
Meg ezt is: „Biztos már megint a haverjaival van ez a jómadár, ezért nem jött haza időben! Na, csak jöjjön haza, adok én neki!”
És talán még ez is ismerősen cseng: „Hát igen, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond!”
Vagyis elég gyakran tesztek olyan kijelentést, hogy a gyerek, az csak gond.
És persze ez csak töredéke a morgolódásoknak…
Akinek nagy gyereke van, azért morog, akinek kicsi, az meg azért. Mindig és mindenkor találtok okot a zsörtölődésre. Valami mindig rossz, valami mindig nyomasztó, valami mindig terhes, valami mindig nyűg. Magyarul: sokkal többet vagytok idegesek, feszültek és elégedetlenek, mint boldogok és elégedettek.
Miközben a lányom sírjánál ültem óriási űrt éreztem a lelkemben, amit ő hagyott maga után bennem! És azt éreztem, hogy meg kell veletek valamilyen módon értetnem, hogy mennyire, de mennyire jó nektek!
Mert nem baj, ha egy vagyonba kerül az iskolai könyv, de legalább van kinek megvenni…
Ne akarjatok megőrülni a gyerekeitektől, hiszen ti akartátok őket, hát megkaptátok! Inkább örüljetek nekik, annak hogy élnek és veletek vannak! Higgyétek el, abba őrülnétek csak bele igazán, ha elveszítenétek őket…!
És az sem baj, ha a barátokkal vannak a gyermekeitek, Ti pedig mérgelődtök amiatt, hogy későn jönnek haza. De legalább haza jönnek, és Nektek pedig van kit hazavárnotok!!!
Azt kívánom, hogy sose tudjátok meg, milyen érzésekkel kel és fekszik az a szülő, aki eltemette a gyermekét és magára maradt. Ti csak egy érzést tudjatok és érezzetek, hogy boldognak kell lennetek, hiszen ott vannak veletek a gyermekeitek és minden nap van kiért élnetek!
Köszönöm, ha megosztjátok ezt.
Lippai Marianna - https://eletkedv.com
Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!
