A körülményeket a rendőrség vizsgálja.



Véletlen baleset okozta annak a harminchárom éves fiatalembernek a halálát, akit vasárnap holtan találtak a Tiszában, Rakamaznál. Kertész Zsolt, a nyíregyházi színház társulatának a tagja volt. A fiatalember az egyik barátjának a legénybúcsújára utazott a Tisza-parti településre, ahol bekövetkezett a tragédia.

A rendőrség a haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A Móricz Zsigmond Színház közleményt adott ki a kollégájuk elvesztésével kapcsolatban.

Mély megrendüléssel és fájdalommal fogadtuk Kertész Zsolt (Kerti) szeretett kollégánk halálhírét, akit éveken át láthatott a közönség a Móricz Zsigmond Színház előadásaiban. A felfoghatatlan és szomorú eset részleteit és körülményeit nem ismerjük, ezért hitelesen és felelősen nem tudunk tájékoztatást adni, illetve a család kérésére sem adhatnánk ki semmilyen részletet az esettel kapcsolatban. A hatóságok még vizsgálják az ügyet, az ő feladatuk a körülmények pontos felderítése.

Úgy tudjuk, hogy Kertész Zsolt halálát fulladás okozta.
 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!