A lakásátalakításnál derült ki, hogy mi az, ami 10 éve terheli a szervezetét.



A 41 éves Kathi Wilson annyi időt töltött orvosi vizsgálatokkal és várakozással, hogy már nem is számolta. Ennek ellenére napról-napra egyre rosszabbul lett. A nap nagy részét ágyban töltötte, fizikailag és érzelmileg is fáradt volt.

10 évvel azután, hogy Kathi életében elkezdődött a betegeskedés, gyengeség, úgy döntött, átalakítja a lakását. Megbízott két mestert a munkákkal. Ám a bojler leszerelésekor furcsa dolgot észleltek.

A régi bojlert 10 évvel azelőtt szerelték be, de nem végeztek rendes munkát a szerelők, így a bojlerből 10 éven keresztül mérges gáz szivárgott ki.

A két szerelő azonnal szólt a nőnek, aki számára egy csapásra megvilágosodott, hogy a mi a baj a lakással és vele 10 év óta.

A két mester rájött arra, amit az orvosok éveken keresztül nem voltak képesek felfedezni. Kiderült: szénmonoxid kerül a levegőbe, ami mint tudjuk színtelen szagtalan, és emiatt néma gyilkosnak is nevezi. Kathi évek óta szénmonoxid mérgezés alatt állt!

A hölgy szerencsére már jobban van, ismét energikus, bizalommal tekint a jövőbe. Végre azt az életet éli, amit eddig is szeretett volna.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!