A kárigényt évekre visszamenőleg is be lehet nyújtani.



Ha repülővel utazol, és sokat késik a gépen, jogosult lehetsz  kártérítésre. Sőt! A kárigényt évekre visszamenőleg is be lehet nyújtani.

Tehát, ha  sokat késik vagy törlik a géped, ez természetesen teljesen  keresztülhúzhatja  a számításaidat, de az Európai Unión belül induló vagy oda érkező járatok mindegyikénél  jogosult vagy kártérítésre, ha jelentős a késés a menetrendhez képest.

Vissza kell adja a repülőtársaság  a jegyed árát, vagy esetleg alternatív útvonalat kell felajánlaniuk, ráadásul teljesen ingyen az alábbi esetekben:

  • ha azért nem tudsz felszállni a gépre, mert több jegyet adtak el, mint ahány ülőhely van,
  • ha törölték a járatodat,
  • esetleg egyéb, önhibádon kívüli  okból nem szállhatsz fel a gépre.

Ha például  túlfoglalás (overbooking) miatt nem szállhatsz fel a gépre, akkor azonnal kerestél 600 eurót (186 ezer forintot), és a panaszok elkerülése érdekében ennek egy részét, akkor is ki szokták fizetni, ha egyébként egy későbbi géppel, vagy egy másik útvonalon megoldották, hogy eljussál  a célállomásodra.

Az ennél gyakoribb kártérítési okok közk közé tartozik  a három órát meghaladó késés. Itt megkülönböztetik a vonatkozó jogszabályok, hogy 1 500 kilométernél közelebbre vagy távolabbra utaztál.

  • 1500 kilométer alatt 250 euró (77 500 forint) jár kártérítésként
  • 1500 kilométer felett 400 euró (124 ezer forint) a kártérítés
  • de ha 3 500 kilométernél messzebb, az EU-un kívülről, vagy azon kívülre utazol, akkor 600 euró (186 ezer forint) kártérítést fizetnek.

Jogosult vagy ennél több dologra is bizonyos esetekben! Arról, hogy késés esetén mikor kell ellássanak étellel, információval, IDE kattintva tudsz magyarul tájékozódni.

Kit kell ilyen esetben perelni?

Rengeteg  cég szakosodott arra, hogy közvetítői díj ellenében  a kártérítési összegeket megszerezzék neked a légitársaságoktól, de először inkább  érdemes közvetítő nélkül próbálkozni , mert abban az esetben megtarthatjuk a kártérítés teljes összegét.

Ehhez csak  egy nyomtatványt benyújtanunk a légitársaságnak, amit a következő linken tudsz letölteni magyar nyelven : ec.europa.eu

Ha úgy látod, hogy kártérítésre vagy jogosult, ezt minél hamarabb érdemes jelezni a légitársaságnak, az országonként változhat, hogy mennyi időn belül kell igényedet legkésőbb benyújtani, a helyi szabályozás szerint. De léteznek olyan bírósági végzések, amelyek alapján ez megtehető még évekkel a késés vagy géptörlés után is.

Mindig jár a kártérítés?

Van néhány olyan  körülmény, amelyekért a légitársaságok nem felelnek, és ha ezek miatt  késünk vagy törlik a járatunkat, akkor nem vagyunk jogosultak semmilyen kártérítésre.

Ilyen körülmények lehetnek

  • rossz időjárás,
  • ha a gépedet két héttel a menetrend szerinti indulás előtt törölték,
  • ha felajánlottak egy járatot hasonló menetrenddel, ugyanazon az útvonalon.

Ezeken a  körülményeken kívül mindig érdemes lehet próbálkozni, hátha a légitársaság például  egy kisebb késés esetén is visszafizet neked valamennyi pénzt.  Forrás : penzcentrum.hu

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!