Éheztették és leláncolták a fogyatékkal élőket.



Az emberi szenvedés szinte elképzelhetetlen példáit sorolják abban a jelentésben, amelyet Budapesten hozott nyilvánosságra a Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) nevű nemzetközi civil szervezet.

Két kép az MDAC Topház-jelentéséből. A baloldalin egy férfi az ágya szélét rágja, a jobboldalin egy fiatal fiú a karján nyílt sebekkel.
Az MDAC, amely a világon mindenhol a szellemi fogyatékkal élők jogainak védelmével foglalkozik, egy magyar állami intézményt, a Gödön található, TOPhÁZ Speciális Otthon nevű bentlakásos intézetet világította át.

Az MDAC hat hónapos vizsgálatát összegző 30 oldalas jelentés szerint a 220 értelmi fogyatékos, mozgás- és halmozottan sérült gyereknek és felnőttnek otthont adó Topház lakóit közül sokat bántalmaztak és kínoztak, többeket ágyukhoz kikötve vagy éppen kényszerzubbonyban.

Így például láttak egy alig három éves gyereket, akit rácsos ágyban tartottak, járni nem tudott, és az izmai is visszafejlettek. Másokon nyílt sebeket láttak, és olyanok is voltak, akiken az alultápláltság egyértelmű jelei mutatkoztak.

A szervezet nevében megszólaló Steven Allen szerint a jelentésük is bizonyítja, hogy a Topházban uralkodó állapotok olyan rendszerszintű hiányosságok tünetei, amelyek a magyar állam részéről a jogalkotásban, a szakmai munkában és a létrehozott intézmények független monitorozásában egyaránt jelentkeznek.

Az MDAC mindezek alapján a Topház bezárását követeli, valamint a fogyatékkal élőkért felelős teljes magyar állami rendszer átvizsgálását követeli.

A nemzetközi civil szervezet szerint a Topház esetében felmerült, hogy EU-s támogatásokkal is visszaélnek, ezért kezdeményezik, hogy az Európai Bizottság, különösen pedig az uniós csalásokkal foglalkozó OLAF auditálja mind a gödi otthont, mind a többi hasonló magyar intézményt.

Az MDAC egyúttal javasolta az Európai Bizottságnak, hogy vizsgálják meg a jelentésüket olyan szempontból is, hogy az abban feltárt visszásságok ellentétesek e az Európai Unió Alapjogi Chartájával. A magyar kormányt pedig arra kérik, hogy azonnal reagáljanak jelentésükre. Forrás: 444

További képeket ITT nézhetsz meg.

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!