A második stroke után válságos állapotban fekszik a kórházban.



Újabb agyvérzést kapott Lerch István, a V'Moto-Rock zenekar billentyűse. Már csak dúdolva tud kommunikálni a külvilággal, és családja szerint bármikor rosszabbodhat az állapota - számolt be a szomorú hírről a Blikk.

Január elején mentő szállította kórházba a zenészt. Felesége akkor azt nyilatkozta a Blikknek, hogy Lerch egy baráti ebéd közben lett rosszul. A művész unokatestvére, Kassai György aggodalmát fejezte ki lapunknak, szerinte imádott unokaöccse bármelyik pillanatban életveszélybe kerülhet.

– Januári agyvérzését követően március elején már önállóan evett, tudta nyomkodni a telefon képernyőjét, zenét hallgatott és – bár beszélni akkor sem tudott – kommunikált velünk. – Sajnos tavasszal kapott egy újabb agyvérzést, vérömleny keletkezett az agyában, így mindent elölről kellett kezdenie, amit hosszú hetek kemény munkájával és a gyógytornász segítségével elért. Reagál ugyan a külvilágra, de azonkívül, hogy dallamokat dúdol, nem tud kommunikálni. Ráadásul kapott egy kórházi fertőzést is, hetekig antibiotikumos kezelésre szorult.

– A vérömleny nagyon lassan szívódik fel az agyában, állandó ellátásra van szüksége, hiszen enni sem tud egyedül. Mindennap forgatni kellene az ágyon, nehogy felfekvések alakuljanak ki a testén. Erre azonban a belgyógyászat négyágyas kórtermében nincs kapacitása az ott dolgozó néhány nővérnek. Ezért is szeretnénk, hogy egy vidéki intézménybe szállítsák, ahol megfelelő körülmények várják, és már jelezték, hogy fogadni tudják – magyarázta az unokatestvér, aki azonban addig képtelen bármit tenni unokaöccse állapotáért, amíg István felesége nem egyezik bele a szállításba. Enikő Solymáron lakik, főleg az édesanyja szállítja, Budapestre is nehezen tudnak feljönni.

A stroke-nak voltak előjelei. Lerch István már tavaly nyáron Zamárdiban összeesett egyszer, ám a zenész azt hitte, a rosszullétet csupán a kiszáradás okozta. 

Legismertebb dalával kívánunk neki jobbulást.

►► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!