A színésznő sajnos nincs jó állapotban.



Vissza akart térni a színpadra Törőcsik Mari (81) és a Nemzet Színészét az sem tántorította el ettől a tervétől, hogy van egy halott rész az agyában. Erről nyilatkozott a Blikknek.

Törőcsik Marit 8 évvel ezelőtt a klinikai halál állapotából hozták vissza az orvosok, miután egy kórházi rutinvizsgálat során leállt a szíve. Kómába esett, úgy tűnt, kevés a remény, ám csodával határos módon szinte teljesen meggyógyult. Igaz, a frontokat nagyon rosszul viseli, és évekkel ezelőtti betegsége miatt már nem is mozog úgy, ahogy szeretne.

A színésznő eddig azért hallgatott a problémájáról, mert nem akarja, hogy mindenki a betegségéről és az egészségi állapotáról beszéljen, ám ezúttal ő maga engedett részletes bepillantást abba. Rá­adásul a színésznő azt sem rejtette véka alá, hogy jelen pillanatban sincs a legjobb állapotban, ám ez nem tántorítja el attól, hogy a színházban a legjobbat nyújtsa.

– Annyi baj van velem, de annyi, hogy nem is igaz! Nézzék meg, a kezem is olyan görcsben van, hogy belehalok – mondta Törőcsik Mari, aki láthatóan nehezen mozgott. – Kicsit összevissza beszélek, de sajnos ez a front engem teljesen kikészít.

Törőcsik Mari az utóbbi egy évben többször került kór­házba, augusztusban velemi otthonában ütötte meg magát, ezért több napig bent tartották a szombathelyi klinikán. Tavaly nyáron a Pécsi Országos Színházi Találkozón egy előadása előtt lett rosszul. Később a tüdejét kellett kivizsgálni.

Jobbulást kívánunk neki!

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!