Ha nem fizeted be időben, az adóhatóság eljárást indít, és még a végrehajtás költségét is ráterhelik!
A területi illetékes kamarák a napokban kezdik el postázni az értesítőket 2017. évi kötelező kamarai hozzájárulási díj befizetéséről. 5000 forintot kell befizetnie minden vállalkozás. A befizetés határideje 2017-es évre március 31-ig.

Akik elmulasztják a hozzájárulás megfizetését, számíthatnak arra, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) behajthatja a díjat, miután az köztartozásnak minősül. Már 5.000 forint esetén is eljárhat az adóhatóság, ráadásul a végrehajtásnak költsége is van, így a mulasztás akár 10.000 forintba is kerülhet a gazdálkodó szervezet számára.

Általános tájékoztató a területi gazdasági kamaráknál vezetett nyilvántartásba történő bejegyzésről

Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítását.

    “A kamarai törvény módosítása három lényeges változást tartalmaz, mely szerint a 2012. január 1-től életbelépő új rendelkezések alapján a gazdálkodó szervezetek kötelesek:

  • a kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni,
  • a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5 000 Ft kamarai hozzájárulást fizetni. A megfizetett hozzájárulás összege önkéntes kamarai tagok esetén levonásra kerül a tagdíjból.”

A Kamara köteles részükre a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen nyújtani.

1, Az újonnan alakuló egyéni és társas vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül kötelesek a székhely szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál a nyilvántartásba vételüket kezdeményezni és a kamarai hozzájárulás összegét megfizetni.

2, A kamarai törvény rendelkezése szerint minden gazdálkodó szervezet, a megszűnése, vagy a kamarai nyilvántartásban szereplő adataiban történt változás esetén köteles öt munkanapon belül a nyilvántartást vezető területi gazdasági kamaránál a kamarai nyilvántartásból való törlését, illetve az adatmódosítást kezdeményezni. A kamarai nyilvántartásból való törlésért, illetve a változás-bejelentés alapján történő adatmódosításért díjat nem kell fizetni.

3, Lényeges, hogy a kamarai tagság továbbra is önkéntes marad, így a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá.

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!