Az oroszok már korábban is ezen az állásponton voltak. DÖBBENETES, HOGY 15 ÉVIG HAZUDTAK!!!



Egy tudományos kutatás szerint az ikertornyok egy irányított robbantás következtében omlottak össze. A brit kutatók felfedezték, hogy 2001. szeptember 11-én a New York-i ikertornyok csak egy irányított robbantási művelet során omolhattak össze! Az erről szóló tanulmányt az europhysicsnews.org oldalon lehet elolvasni, az előzmények pedig a wnd.com oldalon láthatók.

A bizonyítékok alátámasztják, hogy az épületek irányított robbantás következtében omlottak össze.Az esemény érzelmi hatásait figyelembe véve nagyon fontos, hogy ez a hipotézis egy teljes mértékben tudományos és pártatlan kutatás tárgyát képezze.” – jelentették ki előre a fizikusok.
A kutatásban részt vett Steven Jones, a Brigham Young Egyetem fizika tanára, Robert Korol a Nyugat-Ontáriói Egyetem mérnöki fizika szakának tanára, Anthony Szamboti, a több mint 25 év tapasztalattal rendelkező tervezőmérnök, valamint Ted Walter, az Architects&Engineers ügyvezető igazgatója.

Figyelembe véve a téma ellentmondásos jellegét, az Europhysics egyik szerkesztőjének véleményét is belefoglalták a lap szeptemberi számába: „Ez a tanulmány némileg eltér az általunk közzétett tudományos anyagoktól abban az értelemben, hogy ebben az esetben néhány spekulációnak is helyet adunk. Mindezek ellenére, az időzítésre és a probléma fontosságára való tekintettel úgy véljük, ez a probléma kellően érdekes ahhoz, hogy olvasóinknak is bemutassuk. Nyilvánvalóan, a tanulmány szerzői felelősséget vállalnak a cikk tartalmáért”.

2002. augusztusában az USA Országos Műszaki és Szabványügyi Intézete (NIST) közzétette a 9/11-es terrortámadásról készült tanulmányát. Ebben azt állapították meg, hogy az ikertornyok, és a Világkereskedelmi Központ 47 emeletes 7. számú épülete is, amit nem érintett a becsapódás, tűzvész következtében omlottak össze. Maga a NIST is megerősítette, hogy a három épület megsemmisülése „az egyetlen olyan ismert összeomlási eset volt, ahol a tűzvész játszott meghatározó szerepet”.

A kutatók szerint viszont a tragédiában a kialakult tűz nem volt elegendő ahhoz, hogy az épületóriások összedőljenek. A szakemberek felteszik azt a kérdést is, vajon ezen a dátumon valójában egy előzmény nélküli esemény szemtanúi lehettünk?
A jelentésben a következő megállapításra jutottak: „Figyelembe véve a tragédia érzelmi hatásait, nagyon fontos, hogy ez a feltételezés egy – a felelős hatóságok által elvégzett – tudományos és pártatlan kutatás tárgyát képezze.

A tanulmány készítői felfedezték, hogy az egyetlen jelenség, amely hasonló épületek romba döntését eredményezheti, az a szándékosan irányított robbantás néven ismert művelet, melynek során az elkövetők olyan robbanóanyagokat használnak, ami a szerkezet összeomlását eredményezik. Hozzáteszik még azt is, hogy „15 évvel az esemény után egyre több építész, mérnök és tudós fogadja el ezt a magyarázatot.

Néhány a kutatók magyarázatai közül:

- Tűzvész esetén, a lángok nem elég forróak és nem tartanak elég hosszan ahhoz, hogy elégséges energiát termeljenek, és felmelegítsék egy óriásszerkezet elemeit. A Világkereskedelmi Központ 7-es épületének esetében a biztonsági faktor három, vagy annál is nagyobb volt.

- A nagy épületek saját tűzoltó berendezéssel rendelkeznek, ami meggátolja a tűz továbbterjedését.

- A szerkezeti elemeket általában tűzálló anyagokkal bevont rétegek védik, amelyek meggátolják, hogy a szerkezet meghaladjon egy adott hőmérsékletet.

- A hasonló építmények általában külön acélvázzal rendelkeznek, és rendkívül strukturált felépítési rendszerek szerint vannak megtervezve. Vagyis abban az esetben, ha valahol tűz ütne ki, ez nem vezet az épület teljes összeomlásához. A történelem során mindössze három olyan acélstruktúra létezett, amely tűzvész miatt részleges összeomlást szenvedett, azonban egyik esetben sem dőlt össze a teljes szerkezet. Emellett az épület úgy van tervezve, hogy ellenálljon az olyan természeti erők okozta terheléseknek is, mint például a földrengések vagy az erős szelek.

A kutatók megjegyezték:A 7-es épület szeptember 11-én, 17 óra 20 perckor bekövetkezett teljes összeomlása azért is figyelemre méltó, mert egy belső robbantás alapvető jellemzőit viseli magán. Az épület 32 métere, azaz 8 emeletnek megfelelő magassága, az összeomlás első két másodpercében szabadesésben volt. Az átmenet az állóhelyzet és a zuhanás között annyira hirtelen volt, hogy mindössze fél másodpercig tartott, és az épület szimmetrikusan dőlt össze. Az acélváz szinte teljes mértékben lebomlott, és nagyrészt az épület alapzatának belsejébe hullott, míg a beton apró részecskék formájában szétszóródott a levegőben.

Végső soron az összeomlás gyorsan, mindössze hét másodperc leforgása alatt következett be. Ezt szem előtt tartva, minden tudományos kutatásnak komolyan figyelembe kellett volna vennie az irányított robbantás hipotézisét. Ezzel szemben a NIST azzal az előre meghatározott következtetéssel indított, hogy az épület összeomlását a becsapódás következtében kialakult tűz okozta.

Az elsődleges vizsgálatok után a kutatók megjegyezték még azt is: „Az összeomlást is kiváltó Világkereskedelmi Központ épületeiben kiütött tűzvész sajátosságai egyelőre ismeretlenek maradnak. Habár a helyszínen levő gázolaj berobbanása egy potenciális energiaforrást jelenthetett, kevés a valószínűsége annak, hogy ez valóban be is következett.

Ezeknek a feltételezéseknek az oroszok már korábban is hangot adtak. Maga az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is kijelentette, hogy a New York-i ikertornyokat nem terrortámadás, hanem irányított robbantás pusztította el 15 évvel ezelőtt!

Az erről szóló korábbi cikkünket egy videóval ITT NÉZHETIK MEG!

Egy másik, a 2001. szeptember 11-i események ellentmondásait részletesen összefoglaló és taglaló írásunkat, és egy tényfeltáró filmet pedig ITT NÉZHETNEK MEG!

►► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG EZEKET AZ INFORMÁCIÓKAT MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!