Az erőszak elkövetői között 16 éves fiú is volt.



Nyolcan erőszakoltak meg egy lányt az egyik borsodi településen, vádat emeltek ellenük - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyész szerdán az MTI-vel. Az erőszak elkövetői között 16 éves fiú is volt.

A fiatalkorú sértett az utcán találkozott össze két huszonéves férfi ismerősével. Cigarettával kínálták, amelytől a lány erősen bódult állapotba került. Ezt kihasználva a két férfi egy romos, lakatlan házba vitte az áldozatot, ott újabb cigarettát adott neki, majd akarata ellenére mindkettő közösült vele. Később csatlakozott hozzájuk egy harmadik férfi, aki szintén kihasználta a lány magatehetetlen állapotát. Ezután áldozatukat egy szemközti házba vitték, ahol még öt vádlott erőszakoskodott vele.

Az egyik vádlott felesége, meghallva a faluban terjedő híreket, a helyszínre sietett és véget vetett az eseményeknek.

A kábult lány azonban csak másnap hajnalban tudott hazamenni, szervezetében a vizsgálatok szintetikus kábítószert mutattak ki, testén horzsolások, bevérzések voltak.

Az ügyészség a felnőtt korú vádlottakra fegyházbüntetés, fiatalkorú társukra börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Mindegyikük ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!