Nem találod ki, hogy mi az oka?



Meghökkentő be­je­len­tést tett Se­bes­tyén Ba­lázs! Sokak kedvence elköltözik hazulról, de csak rövid időre, mert egy jó ügyet akar szol­gálni.
A népszerű rádiós nevelőszülő lesz, és 2 napra beköltözik egy olyan családhoz, ahol nevelőszülőként több gyermeket is gondoznak.

'Gyakorló apa vagyok, a fiaimmal is rengeteget játszunk, beszélgetünk, társasozunk, és biztos vagyok benne, hogy ezekkel a gyerekekkel is jól ki fogok jönni. A kicsik őszinték, és azonnal befogadják azt, akiről érzik, hogy jó szándékkal közeledik feléjük. Nekem nem a nevelés lesz a feladatom, hiszen remek nevelőszülők vannak ott, akiknek ez a hivatása. Az én küldetésem ott kezdődik, amikor majd két nap után kiteszem a lábam abból a házból, ahová befogadnak, hogy minél több embernek elmesélhessem azt, amit tapasztaltam, hogy Magyarországon hogyan élnek ezek a külön­leges családok, és milyen emberfeletti munkát végeznek a nevelőszülők.' - mondta erről Balázs.

Azt is mondta, hogy otthon a nagyobbik, hét és fél éves fiával so­kat beszélget, és ez a különleges feladat is szóba került már közöttük.
'Beni tudja, hogy olyan gyerekekkel fogok találkozni, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy az igazi szüleikkel élhessenek, de őket is olyan emberek nevelik, akiktől nem csak a létfontosságú dolgokat kapják meg, hanem rengeteg szeretetet is. Ha majd hazamegyek, elmesélem a fiúknak, mit tapasztaltam. Szülőként nagy felelősségem van, és nagyon fontos számomra, hogy a gyermekeimnek is természetes legyen segíteni azoknak, akiknek szüksége van rá.'

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!