Az okot is őszintén elmondta.



Schobert Norbert bejelentette, hogy végleg visszavonul, nem tart többé edzéseket, a jövőben csak üzletemberként kíván dolgozni. Azt is elárulta, hogy a közeljövőben a családjának kívánja szentelni az idejét, emellett felesége, Rubint Réka karrierjét is egyengeti.

“Nem fogok már fellépegetni a színpadon tornagatyában. Ennek több oka van. Egyrészt már tíz éve visszavonultam, de ez sosem lett kimondva. Azóta foglalkozom szinte csak az üzlettel, de mindig elvállaltam közben nagy rendezvényeket, teltházas tornákat sportcsarnokokban és Réka táboraiban. Ennek vége. Innentől az életemet három dolognak fogom szentelni: a cégem vezetése, motivációs trainerkedés, és a feleségem, Rubint Réka brandjének építése” – mondta Norbi, aki tervei szerint még nagyobb sztárt faragna feleségéből.

“Rékából még nagyobb valakit fogok csinálni. Gőzerővel beálltam a feleségem mögé, mert ő tényleg egy csoda. Annyi embert mozgat meg, mint amennyire én sem voltam képes, pedig erről voltam híres. A neve Rubint Réka, de ő egy gyémánt, és nagyon sok lehetőség van benne” – mondta a fitneszguru. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!