Őszintén vallott anyag helyzetéről a népszerű színész.



Rékasi Károly tragikus ügye még mindig nem zárult le. 25 hónappal ezelőtt történt a súlyos motorbalesete.  Onnantól kedve minden megváltozott az életében. Azóta még nem tudott intenzíven dolgozni és természetes, hogy nehéz anyagi helyzetbe is került.

Majdnem két évig csak mankóval tudott közlekedni, színpadi munkákat nem tudott vállalni és a Barátok köztben sem tudott forgatni, csak ülőmunkát vállalhatott, így pl. szinkronszerepeket. 

Kollégái is segítették őt anyagilag, de össze kellett húznia a nadrágszíjat, ami megviselte őt lelkileg. Őszintén vallott anyag helyzetéről.

'Két év alatt természetesen elfogytak a tartalékok, össze kellett húzni a nadrágszíjat, voltak nehéz helyzetek, és nem szégyellem bevallani, hogy mennyire örültem, mikor sok hónap után megszűnt a rezsi hátralékom. Az autómat is el kellett adnom, és most a fiammal egyidős autóval járok, ami nem épp kellemes ebben a nagy hőségben. De nem panaszkodom, kezdenek helyreállni a dolgaim. Próbálok nem a bírósági ügyre, hanem arra koncentrálni, hogy hamarosan visszatérhetek a színpadra.”

Párja, Pikali Gerda maximálisan mellette állt mindvégig, hálás is neki a színész. Édesanyjának is sokat köszönhet, aki tartotta benne a lelket. Ismerősei azt mondják, természetes, hogy feszült és ideges, hiszen tehetetlen, hogy önhibáján kívül nem tud dolgozni már évek óta. A rezsit, a sárga csekkeket pedig neki is be kell fizetni és még gyerekekről is gondoskodnia kell. „Már rég feladtam, hogy harcoljak, elfogadtam, hogy nem tudok csinálni semmit, ez már nem rajtam múlik, csak várom a következő papírokat.” Forrás: blikkruzs.blikk.hu

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!