Az egyik legbefolyásosabb színházi embert érte a színésznő molesztálási vádja



Hatalmas vihart kavart a hír, miszerint Marton Lászlóról, a Vígszínház főrendezőjéről, azt állította Sárosdi Lilla színésznő, hogy korábban egy BMW hátsó ülésén zaklatta. Egészen pontosan arról beszélt, hogy orális szexre akarta kényszeríteni húsz évvel ezelőtt. 
Ha a színésznő igazat mond, akkor Martont a bíróságnak el kell ítélnie.

Marton László, a Színművészeti Egyetem oktatója és a Vígszínház főrendezőjeként a legbefolyásosabb színházi emberek közé tartozott. A hír nyilvánosságra kerülése után Marton lemondott oktatói állásáról, és a Vígszínház főrendezői posztjáról is lemondott.

A Vígszínház igazgatójának, Eszenyi Enikőnek küldött levelét az MTI hozta nyilvánosságra.
'Tisztelt Igazgató Asszony, kedves Enikő! Kijelentem, hogy a személyemmel kapcsolatos állítások valótlanok. Mai nappal főrendezői állásomról lemondok a személyemet érintő ügy tisztázásáig. Kérem lemondásom tudomásul vételét. Tájékoztatlak, hogy a tegnapi napon hasonló indokkal kértem a Színművészeti Egyetemen tanári működésem szüneteltetését. Tisztelettel, Marton László.”
A Vígszínház a lemondást elfogadta.

Sárosdi Lillán kívül többen is jelezték, hogy nekik is volt kellemetlen helyzetük a rendezővel. Volt, akinek a 80-as években, de olyan is, akinek 2 évvel ezelőtt...

2017 nyarán Összpróba címmel jelent meg könyv Marton László életéről; Orosz Ildikó jegyezte le a Kossuth-díjas művész visszaemlékezéseit. Az 1943-ban született színházrendező 1985-től 2009-ig igazgatta a budapesti Vígszínházat. Többgenerációnyi színészosztálynak volt mestere a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Rendezőként olyan legendás előadásokat jegyzett teátrumában, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, Őfelsége komédiása, Össztánc vagy a tavaly bemutatott Pál utcai fiúk. Rendszeres vendégalkotója számos európai és tengerentúli színháznak is. Direktori pozíciót is ajánlottak neki külhonban. Könyvében említi: két fiát nevelte fel egyedül, ma - túl a hetvenen - házasságban él, és van egy nyolcéves kislánya is. 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!