A merénylő egy biciklisek és futók által használt útra hajtott fel.



Gázolásos terrortámadás történt helyi idő szerint kedd délután három körül New Yorkban, Manhattanben, egy biciklisek és futók által gyakran használt úton. Nyolc halottja és tizenegy sérültje van a támadásnak. 

Az elkövetőről annyit lehet tudni, hogy egy huszonkilenc éves férfi, többet nem árult el a rendőrség, de a CNN szerint üzbegisztáni származású, aki 2010-ben érkezett az Egyesült Államokba.ta

A New York-i magyar főkonzul Facebook-oldalán azt írta, hogy kapcsolatban vannak a helyi hatóságokkal és a sérülteket kezelő kórházzal is, de még nem tudtak az áldozatok állampolgárságára vonatkozó információt adni. 

A támadás helyszínén egy összetört fehér bérelt autót lehetett látni, melynek sofőrje biciklisek és gyalogosok közé hajtott. A CNN-nek egy szemtanú azt mondta, hogy az autó sofőrje idegesen ordibált, miután kiszállt, közben a környékén többen azt kiabálták, hogy fegyver van nála. 
A New York-i rendőrség nem sokkal később megerősítette, hogy az autó felhajtott a bringások által használt útra, hátulról elgázolt több embert, majd továbbhajtott, és egy másik járműbe, egy iskolabuszba csapódott. Az ütközésben két felnőtt és két gyerek sérült meg.

Az elkövető ezután kiszállt az autóból két fegyvernek látszó tárggyal, nem sokkal később lőtte hasba egy közelben járőrőző rendőr. Ezután derült ki, hogy egy paintball-fegyver és egy légpisztoly volt nála, vagyis valószínűleg azt akarta elérni, hogy lelőjék. 

A férfit őrizetbe vették, kórházban kezelik, meg kellett műteni, de az állapota nem életveszélyes. Több elkövetőt egyelőre nem keresnek. A történteket az FBI és a helyi rendőrség, az NYPD közösen vizsgálja, terrortámadásként kezelik a történteket.

Autós támadások a közelmúltból:

  •     Tavaly július 14-én Nizzában
  •     december 19-én Berlinben
  •     idén március 22-én Londonban
  •     április 7-én Stockholmban
  •     augusztus 17-én pedig Barcelonában

Forrás: index

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!