Kimehet óráról pisilni? Ihat, ha szomjas?



„A jogaival nagyon tisztában van, bezzeg a kötelesség az smafu!” – ez a leggyakoribb reakció, ha a gyerekjogokról kezdünk el beszélni. Főleg az iskolai érvényesülésről. Pedig a helyzet és a kutatások eredménye épp az ellenkezőjét mutatja. A gyerekek az alapvető jogaikkal sincsenek tisztában. És a közhiedelemmel ellentétben a jogok nem azt jelentik, hogy bármit megtehetsz. Sőt, csak olyan gyerekből lesz tudatos, felelős és mások jogait tiszteletben tartó felnőtt, aki ismeri a saját jogait. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogász írása.

Azért, mert a gyerekek kicsik, a jogaik nem azok – ugyanolyan fontosak, ugyanúgy kell érvényesülniük, és ugyanúgy kell védenünk őket, mint minden alapvető emberi jogot.
A gyerekjogok nem elvont jogi előírásokat jelentenek, hanem azokat a gyermeki szükségleteket fogalmazzák meg, melyek az egészséges testi-, lelki-, érzelmi fejlődéshez szükségesek. Mert a gyermekkor egyszeri és megismételhetetlen – hatása pedig életünk végéig tart.

Amihez minden gyermeknek joga van az iskolában

1. Vécére menni, ha szüksége van rá. Inni, ha szomjas. Ha szükségét érzi, átmozgatni a tagjait.

2. Megtanulni, hogyan gondoskodhat a saját alapvető szükségleteiről.

3. Játékok és gyakorlatok segítségével megismerni és kimutatni az érzéseit.

4. Felfedezni a körülöttünk lévő világot. Próbálkozni, gyakorolni, tévedni, hibázni. A saját tempójában tanulni.

5. Teljesen megérteni a tananyagot mielőtt számon kérik rajta.

6. Véleményt nyilvánítani az őt érintő ügyekben oly módon, hogy azt a felnőttek figyelembe is vegyék.

7. Ha téved vagy hibázik, akkor ne ítélkezzenek felette, és ne szégyenítsék meg! Ne ítélkezzenek felette azért, mert más, mint a többiek. 

8. Ne büntessék, és ne alkalmazzanak vele szemben erőszakot. Fegyelmezéssel, önszabályozással és pozitív megerősítésekkel tartsák be a szabályokat.

9. Ne hasonlítsák össze, és ne versenyeztessék a többiekkel. Úgy tekintsenek rá, mint egy önálló lényre, akinek saját véleménye, jellemzői, tehetsége van.

10. Az ő legfőbb érdeke érvényesüljön minden őt érintő döntésben.

A gyerekjogok nagyon fontosak a jelenben és a jövőben is. Mert sose felejtsük: abból a gyerekből lesz jó eséllyel tudatos, önmagáért és általános emberi értékekért kiállni kész felnőtt, aki gyerekként megtapasztalta a jogait. Mi több, az a gyerek tudja majd a mások (gyerekek és felnőttek) jogait tiszteletben tartani, aki tisztában van vele, hogy a mit jelentenek saját jogai és meddig terjednek. - Dr. Gyurkó Szilvia - A teljes írás a wmn.hu oldalon elolvasható!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!