Túl a hetvenen is aktív.



Kondor Katalin már egyetemi évei közben külsősként tevékenykedett a Magyar Rádióban. 1972-től a Rádió belső munkatársa lett. Éveken át A Hét c. televíziós hetilap egyik jellegzetes arca volt. Több évig az azóta már megszűnt Tömegkommunikációs Kutatóintézet igazgatójának tanácsadója volt. Műsorkészítési, tömegkommunikációs viselkedéselméletet és -gyakorlatot oktatott számos rádiós tanfolyamon és egyetemeken. 1991-től a Kossuth Rádió adófőszerkesztője volt. 2001-ben a Magyar Rádió elnökévé választották, mely tisztséget 2005-ig, mandátuma lejártáig töltötte be.

2005-ben előadást tartott a Szabadelvű Médiaműhely kongresszusán. A Százak Tanácsa tagja. 2010-ben újra a nyilvánosság elé lépett a Váralja Szövetség nagygyűlésén. Azóta rendezvények háziasszonyaként szolgálja a kultúrát.

Ízelítő jelenlegi munkájából: A solymári Bauernhaus 'Arcok és harcok' című rendezvénysorozatának vendége 2017. március 11-én Kovács Ákos énekes-előadóművész volt, akivel Kondor Katalin beszélgetett.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!