A születésünk pillanatában egy csomó dolog eldől...



Az asztrológia és számmisztika általában a születés pontos dátumával foglalkozik, azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a hét minden egyes napjának más és más rezgése van. Abból, hogy melyik napon születtél sok minden leszűrhető a személyiségedről, sőt a szerencsédről is.

 

Hétfő

A hétfői nap szülötte többnyire emocionális, érzékeny, visszafogott ember és ez lágy, óvatos mozgásában is tükröződik. Környezetében többnyire mindenki tisztában van azzal, hogy főként érzelmei irányítják, néha talán éppen ezért határozatlan és irányítható is.

Az asztrológia szerint a hétfő a Hold hatása alatt áll, ennek megfelelően az ezüst és fém szín szerencsét hozhat az e napon született embereknek, különösen akkor, ha hold vagy kehely alakú medálként viselik. Ezek után talán az sem meglepő, hogy a legfőbb kristály a holdkő, de tökéletesen összhangba tud kerülni a gyöngy, borostyán, karneol, opál, kalcit és kalcedon kristályok energiáival is.


Kedd

Határozott egyéniség jellemzi azokat az embereket, akik kedden látták meg a napvilágot, energiájuk, szenvedélyességük és kitartásuk vitathatatlan. Szeretik az egyenes beszédet, mindig az igazságot képviselik és kiállnak nem csak magukért, másokért is, melyhez bátorságot a keddi nap rezgése biztosít számukra.

Bolygójuk a Mars, mely teljes mértékben jellemzi lelkületüket, vérmérsékletüket és nem mellesleg szerencsét hoz számukra a szerelemben. Szerencsekövei között leginkább a vörösek és ennek árnyalatai dominálnak, így kiváló választás lehet a tűzachát, vörös jáspis, rodonit, turmalin és a füstkvarc.


Szerda

Az e napon született személyek legfőbb jellemzője hogy a kommunikációban soha, semmilyen problémájuk nem adódik. Hajlamosak a sok beszédre, csacsogásra, bármilyen élményben van részük, azt azonnal meg szeretnék osztani valakivel. Furmányos gondolatmenetüknek köszönhetően nehéz őket zavarba ejteni, minden szituációban kivágják magukat.

A szerdai napon a Merkúr érezteti hatását, színe a narancssárga, melyet az öltözködésben, kiegészítőkben viselve erősíteni lehet az energiákat. Szerencsekőként karneolt, sárga kalcitot, citrint ajánlott viselni.



Csütörtök

Aki ezen a napon látott napvilágot igen jószívű, barátságos, békés. Talán ennek köszönhetően számos baráttal rendelkezik, útján a szerencse folyamatosan kíséri.

A csütörtök a Jupiter hatása alatt áll, színe a kék és annak szinte minden árnyalata. A születésnapod energiáit ezek viselésével erősítheted, csakúgy, mint az azurit, türkiz, kék topáz, kunzit vagy amazonit kristályok viselésével.


Péntek

„Péntek, az én napom, testem a zenére hangolom!” És tényleg! A pénteki nap szülötteit kifejezetten jellemzi az életszeretet, vidámság. Vonzó és bájos személyek, akik már első látásra bizalmat és szimpátiát ébresztenek az emberekben. Folyamatosan keresik a harmóniát, a lelki békét, érzékenységüket általában valamilyen művészi tevékenység végzésében hozzák felszínre. A természet különös megnyugvással tölti el őket, egy-egy kirándulástól, sétától teljesen feltöltődnek.

Péntek bolygója a Vénusz, színe pedig a zöld és árnyalatai, mely egyben békét és megnyugvást is sugároznak. A zöld kvarc, amazonit, moha achát kristályok hoznak a nap szülötteinek leginkább szerencsét, de bármilyen más zöld kő rezgése is erősíti a nap energiáit.


Szombat

Akik szombaton születtek általában megbízható, kötelességtudó emberek, a lustálkodás, munkakerülés nem jellemző rájuk. Kicsit talán zárkózottabbak az átlagnál, megválogatják a társaságukat és azt, hogy kit engednek közel magukhoz, kiben bíznak meg teljes mértékig. A spirituális világba nehezen kapaszkodnak bele, pedig színük az indigókék és az éjkék ebben segíti a nap szülötteit.

A szombat bolygója a Szaturnusz, szerencsekövei pedig az ametiszt, sötétkék turmalin, lapis lazuli. Kifejezetten jó hatással van a nap szülötteinek szerencséjére, ha például delfin medált viselnek vagy kék madártollat, esetleg ezekkel a szimbólumokkal díszítik otthonukat.


Vasárnap

A vasárnap a pozitív személyiség és pozitív kisugárzás meghatározója, akik ezen a napon születtek vidám, szórakoztató személyiségek, jó a társaságukba lenni és ők ezt kifejezetten élvezik, általában a középpontban vannak. Sikeres emberek, karrierjük felfelé ívelő, jó érzékük van az üzleti dolgokhoz, megérzéseik is kiválóak, ennek köszönhetően sokan irigykednek rájuk.

Bolygójuk a Nap, színük az arany, így a kabalaválasztás sem túl nehéz számukra. Bármi, ami arany színű, pozitívan hat rájuk. Kristályaik a sárga kövek, mint a citrin, borostyánkő, sárga jáspis vagy az opál.

► KÉRJÜK LÁJKOLD, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!