Csak ehhez fideszes pártkatonának kell lenni…



Gyorsított eljárásban már el is ítélték G. Fodor Gábor támadóját. A bíróság most nem csak gyorsan, de „bőkezűen” is mérte a büntetést, mert 6 hónap, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki sértegette és kétszer tenyérrel tockost adott G. Fodor Gábornak egy budai bevásárlóközpont parkolójában.

G. Fodor a fideszes Századvég Alapítvány igazgatója, aki korábban maga számolt be a szeptember 16-án történtekről. Azt mondta, hogy „egy ruhásszekrény méretű izomagy” kötött bele az Eurocenter parkolójában, és kérdezi, „hogy fordulhat elő ilyen”.
Azt is mondta, hogy„ami történt, nem eltántorít, hanem megerősít abban, hogy mi itt a 888-nál jó úton járunk. Az a küldetésünk, hogy egyenesen beszéljünk”. Hozzátette még, hogy „ennél sokkal nagyobb áldozatot is vállalnék azért, hogy kimondjam az igazságot”.

Az eset szeptember 16-án egy III. kerületi bevásárlóközpont parkolójában történt, ahová az internetes portál főszerkesztője egy kolléganőjével együtt ment gyalog munkahelye felé. A férfi utánuk eredt és a sértettet egy, a hozzá kapcsolható internetes oldalon korábban megjelent cikk miatt trágár szavakkal illette, majd hátulról tenyérrel fejen ütötte. A sértett ekkor közölte a támadóval, hogy fel fogja jelenteni a rendőrségen, aki ennek ellenére a szitkozódást tovább folytatta, majd még egyszer hátulról, tenyérrel fejen ütötte, illetve egy alkalommal leköpte a sértettet.

Az 57 éves férfit gyorsított eljárásban állították bíróság elé, és bűnösnek mondták ki garázdaság és becsületsértés vétségében, és ezért 6 hónap, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték. Az ítélet jogerős!
Hát ennyit az elfogulatlan igazságszolgáltatásról…

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!