Vége a találgatásoknak, tudják mi volt az indíték!



Pár évenként visszatérő merénylő lehet a Teréz körúti robbantó, akit az elégít ki, hogy ilyenkor rá irányul a figyelem néhány hónapig, vagy évig, aztán újabb merényletet tervel ki - számolt be a Magyar Idők.

Értesüléseik szerint csőbombát kevesen használnak, így rájöttek a szakemberek, hogy a Teréz körúti szerkezet legalább négy korábbi robbantásnál használt bomba szerkezetéhez hasonlít. Sőt, néhány apróságtól eltekintve azonosnak mondható. Így az 1989-ben a budapesti 2-es metró egyik szerelvényének utolsó vagonjában üzemzárás előtt felrobbantott csőbomba, valamint az 1996-os, háromszoros kukarobbantáshoz használt, poroltóba épített csőbombák nagyban hasonlítanak a Teréz körúti bomba szerkezetéhez.

Tűzszerészek szerint minden házilag előállított, rombolásra készített pokolgép magán hordozza készítője kézjegyét. A szerkezet alapján megállapítható akár az is, hogy ki készítette. A metróban használt csőbomba esetében unatkozó egyetemistákra gyanakodtak. A poroltóba épített szerkezetet háromszor használta a ma is ismeretlen elkövető Budapesten, a Klauzál téren, a Dohány utcai zsinagóga közelében és a Rákóczi úton egy-egy szemetest robbantott fel. Mind a négy csőbomba lőport tartalmazott, ami nem volt lefojtva, és mindegyiket elektromosan indították, egy-egy japán műanyag digitális kvarcórát használva időzítőnek.

Korábban a kriminálpszichológus mondta, hogy a robbantó esetleg olyan ember is lehet, aki nem valaki ellen robbantott, hanem csupán fel akarja magára hívni a figyelmet és örömöt okoz neki, hogy minden róla szól a médiában.

►► KÉRJÜK LÁJKOLD, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!