A HÁZASPÁR FÁJDALMA SZINTE FELFOGHATATLAN!



Vígh Györgynek, a Szinyei Merse Gimnázium tornatanárának mindkét gyermeke meghalt a veronai balesetben!
A feleségével, 30 éves fiúkkal és 18 éves lányukkal utaztak a buszon.

A házaspár saját életét is kockára tette, hogy segítsenek a lángoló buszban rekedt tanulóknak. Sok mozdulni is alig tudó diákot mentette meg a házaspár önfeláldozása, de a saját gyermekeiket már nem tudták kihozni az égő buszból.

A 18 éves Laura barátjával utazott a buszon, aki az ütközés pillanatában aludt. A becsapódás után az anyja rögtön a keresésére indult, és meg is találta az ülések alá szorulva, ahonnan már nem bírt kimászni, és szó szerint csapdába esett. Az anya megpróbálta kihúzni a gyermekét, de ekkor pár méterre tűz ütött ki, és akkor már késő volt.

Az anya bűnösnek érzi magát a történtek miatt, és nem tudja megbocsátani, hogy nem sikerült megmenteni a lányát.
A házaspár súlyos égési sérüléseket szenvedett, a férfi az arcán, hátán és combján sérült meg, olyannyira, hogy még az ágyból sem bír felkelni. Még reménykedtek, hogy a fiúk, Balázs, még ha súlyos sérülésekkel is, de életben maradt, de sajnos őt is elragadta a halál, aki az FTC Jégkorong szakosztályának volt a játékosa.

ŐSZINTE RÉSZVÉTÜNK A CSALÁDNAK!

► KÉRJÜK AZ EMLÉKÜKNEK ADÓZVA LÁJKOLD ÉS OSZD MEG EZT MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!