Újra felütheti a fejét minden idők legrettegettebb fertőző betegsége!



Azt gondolhatnánk, hogy legyűrtük a régi idők legpusztítóbb betegségét, a feketehimlőt. De nem így van.

A tudósok becslése szerint több százmillió ember pusztult el feketehimlőben a történelem során. A 19. és a 20. század orvostudománya azonban megfékezte a halálos fertőzést, és 1979-ben az ENSZ egészségügyi szervezete (WHO) hivatalosan kimondta: a feketehimlő immár nem fenyeget: nem lesz több ilyen eset. A hetvenes évek végén sajnos még nem hallottak arról, milyen veszélyeket hoz majd a globális felmelegedés.

Tudósok arra hívták most fel a figyelmet, hogy a globális felmelegedés miatt olvadásnak indult van a fagyott szibériai tundra, és ez katasztrófát sejtet. Szibériában számos olyan temető van, amelyben feketehimlőben meghalt emberek maradványai nyugszanak. A fagy konzerválta a tetemeket, és bennük a kórokozókat. Ezek a tetemek most felengednek, a ragály pedig kiszabadul.

A kutatók nem a levegőbe beszélnek. Az 1890-es években például a Kolima-folyó mellett feketehimlő-járvány tört ki, a lakosság 40 százaléka belehalt. Sok ezer emberről van szó. A hullákat épphogy csak elkaparták a folyóparton a fagyott földben. A tetemek lassan kiolvadnak a felmelegedés miatt, és a folyó elviheti a halálos kórokozóval fertőzött maradványokat akár több száz kilométerre is.

A feketehimlő kórházi körülmények között, antibiotikumokkal kezelhető, ám a világ jelenleg nincs felkészülve nagyobb járványra, amikor rövid időn belül százezrek betegednek és halnak meg. Forrás

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!