Ülő munkát végzők mindenképpen olvassák el!



A legtöbben, ha helyesen szeretnének ülni az íróasztaluknál, kiegyenesítik a hátukat, és a teljes talpukat a padlóra teszik. Gyerekkorunkban azt tanították, így kell szépen ülni az asztalnál. A kutatások szerint viszont egyáltalán nem jó, sőt, nagyon megterhelő, ha így ülünk munka közben.
Dr. Alan Hedge a Cornell Egyetem professzora az elmúlt 30 évben azt kutatta, mi a helyes testtartás azoknak, akik egész nap a számítógépnél vagy asztalnál ülnek munka közben. A kutatásinak a zöme ugyanazt az eredményt mutatta.

A legtöbb ember azt hiszi, hogy egyenes háttal helyes ülni, úgy, hogy a lábak és a törzs 90 fokos szöget zárjanak be. De ez óriási tévhit. Amikor odaülünk az asztalhoz, és elénk tesznek egy tányér ételt, fölé hajolunk. És minél messzebb van a tányér, annál jobban előre dőlünk. Ezzel az előrehajolt testtartással is dolgozunk, mivel gyermekként ez rögzült belénk, így ülünk az asztalnál. 

Ez viszont nagyon káros a csípőnknek, mert kis szöget zár be a lábunk és a törzsünk. Nagyon egészségtelen a nyaknak is, mert folyamatosan feszítjük az izmainkat azzal, hogy felfelé emelgetjük a fejünket, hogy lássuk a monitort. És nagy megerőltetés a karunknak is, mert azon támaszkodunk, és közben próbáljuk elérni a billentyűzetet és az egeret. Tehát ez egy nagyon rossz testtartás. Pedig a legtöbben így ülnek a munkahelyükön. Így hiába vesznek kényelmes, jó székeket a cégek, a dolgozók nem döntik a hátukat a szék támlájának.

A professzor szerint a legkényelmesebb pozícióban érdemes dolgozni.
Hátra kell dőlni úgy, hogy 100-110 fokos legyen a szög, amit bezár a lábunk és a törzsünk. A szék támlája támassza meg a derekunkat, a hátunkat. Ha nem teljesen egyenes a törzsünk, akkor kisebb súly nehezedik a medencénkre is. Lazán nyújtsuk előre a lábainkat úgy, hogy bármikor meg tudjuk mozgatni, vagy emelni egy kicsit. Ez egy pihentető testtartás, és sokkal tovább tudunk ebben a pozícióban ülni az íróasztalnál.

 

Ez a testtartás egyébként olyan, mint amikor az autóban ülünk vezetés közben. A kezünkkel kényelmesen érjük el a billentyűzetet és az egeret, ne nyújtózkodjunk érte, és monitor se legyen túl messzire, ne kelljen előre dönteni a fejünket ahhoz, hogy jól lássuk. Ebben a kényelmes, pihentető testtartásban sokkal tovább képesek vagyunk egy helyben ülni, mint egyébként.

Időnként persze ebből a helyzetből is érdemes felállni, és kinyújtózni egy kicsit. A lényeg, hogy nap végére sokkal frissebbnek és egészségesebbnek érezzük majd magunkat, mint amikor egy napon keresztül görnyedünk a számítógép előtt. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!