Újból lecsaphat ránk az ítéletidő!



Az ország nagy részére első fokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai szolgálat a heves zivatarok és felhőszakadások miatt.
Az ég várhatóan az ország délnyugati részében, illetve észak-keleten és délen fog leszakadni. Ez érintett területeken rövid idő alatt akár 25-30 milliméter csapadék hullhat, erős, viharos szél kíséretében. Az ország déli részében a hőség miatt veszélyes a helyzet,  Baranyában, Bács-Kiskunban, Csongrád és Békés megyében még tart a kánikula.

A legmagasabb hőmérséklet az országban 27 és 32 fok között alakul, és sok napsütés várható az estétől érkező heves viharok előtt. A hidegfront este érkezik meg az ország nyugati részébe, éjfélre pedig a Duna vonalát is eléri.
A heti előrejelzés a következő:

Csütörtök: Hajnalban mindenütt csökken a felhőzet, napközben már sok napsütésre számíthatunk. Az Észak-nyugati szél megerősödik, néhol viharossá válik. Megszűnik a hőség, mindenhol felfrissül a levegő: 22 és 27 fok között alakul a délutáni órák hőmérséklete. Hidegfronti hatás valószínű.

Péntek: Délután Észak-nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és egy-egy zápor is előfordul. Estétől újra megerősödik a légmozgás. Reggel 10 délután 25 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szombat: A viharossá fokozódó Észak-nyugati szél hatására csökken a felhőzet, és inkább csak Észak-keleten, Keleten alakul ki újabb zápor, vagy zivatar. Mérsékelt marad a felmelegedés: 22-27 fok várható.

Vasárnap: Többórás napsütésre, mérséklődő szélre van kilátás. 26 fok körül alakul a csúcsérték.

Hétfő: Derült, ragyogóan napos idő várható, és erősödik a nappali felmelegedés is: 27 és 32 fok között alakulhat a maximum.

►►KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!