De van kiút!



A népszavazás után Magyarország vezetőinek el kell gondolkodni, és le kell vonni a tanulságokat!

Nem az a legnagyobb probléma, hogy érvénytelen lett a népszavazás. Sokkal inkább az, hogy újabb és még mélyebb árkok lettek ásva a társadalom különféle rétegei között egy politikaivá változtatott kampány miatt.
Pedig azt tudniuk kellene, hogy az emberek többsége nem szereti már a politikát, és elvesztette minden bizalmát a politikusokban is, és még egy ilyen döntően fontos kérdés esetén sem bíznak meg bennük!!!

Hiába beszél a Fidesz nemzeti együttműködésről, ha ez csak a velük való együttműködést jelenti! Mivel az ország nem párttagokból áll, és különösen nem fideszesekből, most végre beláthatnák, hogy az általuk elképzelt sajátos nemzeti együttműködésre nem az a megoldás, hogy csak azok számítanak, akik együttműködnek a Fidesszel, hanem azok is, akik nem. MERT AZOK SOKKAL TÖBBEN VANNAK, ahogy ezt a mostani szavazás nagyon jól meg is mutatta.

Ezért nem kellett volna egy olyan szavazás ráerőltetni az országra, amit nem is a nép akart! Ez a különbség a pártpolitikai és a társadalmi akarat között, AMIBŐL MOST VÉGRE TANULNI KELLENE.

Mert a nép, az isten adta nép, már csak ilyen…

Ha más nem is, a népszavazásnak annyi értelme mindenképpen volt, hogy a magyar nép egyértelművé tette, hogy elege van a politikából és a politikusokból, és persze a pártokból is, jobbról és balról egyaránt!
Tehát a megoldás kézenfekvő, innentől nem azt kellene tenni, ami már most is érzékelhető, hogy az emberek majd egymásra mutogatva, egymással veszekedve, vagy netán még ölre is menve akarnak elégtételt venni a másikon a kudarcért, hanem el kell indítani egy valódi, és tényleg a társadalom érdekeit szem előtt tartó, de legfőképp senkit ki nem rekesztő igazi nemzeti együttműködést!

És hogy ez megkezdődik-e mától, az lesz a Fidesz igazi nagy felelőssége, de vele együtt a többi hasznavehetetlen parlamenti pártnak is…

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!