Nők figyelmébe ajánljuk!



András napja a disznóvágások kezdete, a házassági varázslások ideje is. A napot több népszokás kíséri. András nap a téli napfordulat közelébe esik, emiatt igazán alkalmas mindenféle bűbájosságra, leginkább pedig az eladó leányok szerelmi praktikáira.

Azt se felejtsük el, hogy  András napján főként házasságjóslással foglalkoztak nagyanyáink. Vannak kimondottan vicces praktikák is nagyon kétségbeesett hajadonoknak.

András napján csaknem mindenütt böjtöltek a lányok, hogy megtudják, ki lesz a férjük. Rigmust is mondtak: Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát éjszakáján.

Zsobokon ezen a napon a lányok sok almát ettek. Ha közben olyant találtak, amiben kilenc mag volt, gondosan papírba göngyölték, este a fejük alá tették, hogy megálmodják, ki lesz a férjük.

A felsőmocsoládi lányok kartonpapírból csillagot vágtak ki, melynek sarkaira férfi neveket írtak. Este lefekvéskor 77-szer megforgatták párnájukat. A forgatás alatt tilos volt nevetni, majd a csillag egyik ágát behunyt szemmel behajtották. Másnap megnézték, milyen név szerepelt alatta, s olyan nevű lesz a férje.

Másutt az eladó sorban lévő lány sok-sok legény nevét felírta cédulákra, éjjel a feje alá tette. Ébredés után találomra kihúzott egy cédulát, az lett a férje, akinek a nevét olvasta.

Tökölön a leányok megrázták a zsúpfedeles házak ereszét, s közben kötényüket a lehulló szalma alá tartották. Úgy vélték, ha közben búzaszál is esett a köténybe, akkor gazdalegényt-, ha rozs-szál, akkor zsellérlegényt kap férjnek.

Ugyanott más is volt szokásban: a lányok rossz kanálban ólmot olvasztottak és egy régi kulcs fülén át a vízbe öntötték. A vízben meghűlt ólom, különféle figurákat mutatott, amiből leendő férjük mesterségére következtettek.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!