A hallgatás beleegyezés? Ez 26 évig miért nem tűnt fel senkinek a jelzések ellenére sem?!



Őrizetbe vették a bicskei gyermekotthon igazgatóját szexuális visszaélés és kiskorú veszélyeztetése miatt.

Az 56 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy hatalmi viszonyával visszaélve a gondozása alatt álló gyerekekkel szexuális viszonyt folytatott, illetve őket arra törekedett rábírni. 2007 és 2011 között pedig már rendszeresen „szexuális abúzusnak tette ki” a gyermekotthonban elhelyezett 18 évesnél fiatalabbakat, amivel az erkölcsi és érzelmi fejlődésüket is veszélyeztette.
A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Az ügyet az RTL Klub „Házon kívül” műsora tárta fel néhány hete, amiben elhangzott el, hogy évekig molesztálhatta a bicskei gyermekotthon lakóit az intézményvezető. A riportban két áldozat is beszélt, arccal és névvel is vállalva a nyilatkozatot. Az igazgató huszonhat éve vezette az intézményt, és Bicske díszpolgára is.

Sőt a közelmúltban még állami kitüntetést is kapott a példás munkájáért!!!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!