Nem működött az applikáció a köztévé A Dal 2018 első válogatóján.



Hatalmas baki az első válogatón!

Hiába szerettek volna, sokan nem tudnak szavazni A Dal című műsorban kedvencükre, mert nem működött az applikáció. 

30 előadó jutott be a közmédia A Dal 2018 című műsorba. Közülük tegnap este tízen versenyeztek, ám egy komoly technikai problémával kellett megbirkózni a műsor készítőinek. Azt ígérték ugyanis, hogy a közönség ötödik zsűritagként 2018-ban is pontozhatja a dalokat és szavazhat kedvencére A Dal alkalmazáson keresztül, amely Android és iOS platformon is elérhető. Ez végül nem így sikerült, ugyanis a negyedik előadó értékelése után a műsorvezető kénytelen volt bejelenteni, hogy lefagyott az applikáció. Az indoklás szerint azért, mert olyan sokan szavaztak, hogy a rendszer összeomlott. Ennek kapcsán egy elégedetlenkedő néző megosztotta, hogy szó sem volt túlterhelésről. ' A tömeg, amit nem bír el az app:'

A DAl hivatalos Facebook oldalára kikerült egy bejegyzés:

'Technikai okok miatt az adás elején nem működött az applikáció és adal.hu, ezért a mai adásban minden produkciónál csak az SMS-ben beérkezett szavazatokat vesszük figyelembe. Megértésüket köszönjük!'

Elindult a komment-özön:

'Ez most olyan mint mikor megtudjuk hogy csak playback volt az egész koncert........vagyis most lebuktak.......a szavazás csak szemfényvesztés... tiszta marketing minden.......és ja...persze hogy összeomlott a szerver..'

'Vicceees. Senki nem tud szavazni, de az elso zenekar 7 pontot kapott a közönségtől'

'Na. Az eurovizio is ennyire valos kb a szavazatok alapjan  A duna tv csak felkesziti a kozonseget, hogy ugy is az kerul ki gyozteskent akit a 'szakmai' zsűri akar.'

'80 milliárdból nem futotta egy rendesen működő appra?' 

'Amíg nem indult a szavazás, addig jó volt a web oldal. Kamu az egész szavazás???'

S hogy mi volt erre a reakció? A Facebook oldalt is leállították. No comment.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!