Kendőzetlenül beszél olyan részletekről is, amiket eddig nem osztott meg a közönséggel.



Jakupcsek Gabriellát sok nő irigyelte, mert egy öntudatos és céltudattal rendelkező határozott nő, aki azon kívül, hogy karrierjében sikeres, még családanyaként is helytállt. De a felszín alatt ő is sebezhető. Önéletrajzi könyvében kendőzetlenül beszél életének olyan részleteiről is, amiket eddig nem osztott meg a nagyközönséggel.
Most elárulta, hogy neki sem mindig könnyű megőrizni a lelki egyensúlyát.

- Édesapám halála mellett az életem másik nagy traumáját a válásom jelentette. Ez az egyik legnagyobb kudarcom, kudarcunk… Az esetemben például az első házasságomnak volt egy másfél-két éves intervalluma, amit a nőiességemben nagyon méltatlanul éltem meg.
Amikor az ember rájön, hogy megcsalják, akkor hiába véli úgy, hogy a riválisa nem ér fel hozzá (mert mindenki ezt érzi), eluralkodik a szívében a gyűlölet. Ez rémes és pusztító érzés! – írta a könyvében.

Mára átvészelte ezt az időszakot és feldolgozta a szakítást, sőt még beszélő viszonyban is maradt az exével. Az igaz szerelmet is megtalálta. Második férjével, akitől a lánya született, boldog házasságban él. A műsorvezetőnő úgy gondolja, hogy minden okkal történik velünk, és mindenből lehet tanulni.
- Nem tussolom el a történetet, de nem is szítom a tüzet. A társadalmi jelenségről viszont igenis beszélni kell, mert tudom, ez nem csak velem történik meg...

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!