Persze nem büntetés, hanem FIZETÉS! Kitalálod mit kell csinálni ezért?



A parlamentbe kell kerülni fideszes képviselőként…
Csak az ilyen tuti állásban fizetnek egyetlen szóért 68 milliót, és még benzinkártyát meg albérleti hozzájárulást is kap ehhez, miközben választókerülete sincs, és a bizottsági ülésekre sem jár be.

Hogy ki ez a szerencsés ember? Biztos nem ismered Bíró Márk nevét, pedig a fideszes képviselő már 6 és fél éve ül a parlamentben. Ezalatt még egyetlen vitához sem szólt hozzá, és nem volt önálló indítványa, így valószínűleg gondolata sem…

De hiába tagja a honvédelmi bizottságnak is, az idei 25 ülésből csak 5 alkalommal jelent meg, pedig választókerületi elfoglaltságra se hivatkozhat, mert mindkétszer listán jutott be a parlamentbe!

A lényeg csak most jön: a bizottsági jegyzőkönyvekben mindössze egyetlen szót írtak fel, amit ő mondott: „Ironman”. Ezt is akkor, amikor közbeszólt egy képviselő beszédénél, de sajnos a szövegkörnyezetből nem derült ki, hogy ezzel mit akarhatott mondani.
Persze mindezek nem akadályozták meg abban, hogy több mint 68 millió forintot vegyen fel fizetésként 2010 tavasza óta, no meg a benzinkártya és a 180 ezer forintos fővárosi albérlet is jár neki. És persze megszólaltatni sem sikerült még eddig őt...

Van még néhány rekorder rajta kívül, de a pálmát azért ő viszi el. Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója 10 év alatt egyszer szólalt fel, még 2007-ben, és ebben a ciklusban még bizottsági munkát sem kell végeznie.
Az ugyancsak fideszes Varga József 2012-ben, Simonka György pedig 2013-ban kért utoljára szót a parlamentben. És itt van még Budai Gyula is, aki bár korábban nagyon aktív volt, tavaly óta viszont már szótlan.

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!