22 évesen ment férjez Szandi a 16 évvel idősebb Bogdán Csabához.



Szandi a 18. házassági évfordulójuk napján a Facebook oldalára tette ki ezt a posztot.

Ma nagykorú lett a házasságunk! 18 évvel ezelőtt egész délelőtt szakadt az eső, ennek ellenére a legnagyobb nyugalommal készültünk közös életünk igazán komolyra fordulására. Hiszen - ahogy öltözködés közben gondoltam - nem az időjáráson múlik a boldogságunk. Csabi az udvaron esőben mosta az autót, aminek a nagy napon mégiscsak tisztának kellett lennie. Amikor Édesapámmal - ő vezetett - úton voltunk a házasságkötő terembe, kiderült hogy még a gyűrűket is otthon felejtettük. Visszafordultunk értük, így végül épphogy időben, de megérkeztünk a Fő térre és - láss csodát... - amikor kiszálltunk az autóból, az utolsó esőfelhő is elvonult és kisütött a nap! Drága János Atya - aki sajnos már csak az égből figyel minket - szikrázó napsütésben fogadta a násznépet abban a templomban, ahol 12 éves koromban megkeresztelt engem és ahova most is járunk vasárnaponként. A feszületet, amit kaptunk tőle, a mai napig őrizzük. Azelőtt egy olyan házaspáré volt, akik 51 évet éltek le együtt szeretetben. Miután Istennek is megfogadtuk, hogy jóban-rosszban kitartunk egymás mellett egy életen át, hajnalig tartó bulizás vette kezdetét. Felejthetetlen nap volt ! Ja...és 9 hónap múlva megszületett első gyermekünk, Blanka, akinek - hiszen ma van Apák napja - jobb Édesapja nem is lehetne, mint Csabi!!!

Szandi ekkor 22 éves volt, Bogdán Csaba pedig 38. Sok boldogságot kívánunk nekik!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!