Nem hiszel a szemednek, ha megnézed őket felnőve...



Azt gondolták már soha nem lesz gyerekük, de aztán megtörtént a csoda! Janet és Graham Walton semmit nem akart jobban ennél, de a sors közbeszólt, mert Janet nem tudott teherbe esni. Aztán az orvosi kezelés mellett döntöttek, de ez sem hozott először sikert, de a következő sem. Végül 13 alkalommal esett át a nő a beavatkozáson, és amikor már lemondtak az álmukról, akkor történt meg a csoda. és Janet végre terhes lett!

A házaspár nagyon izgatottan várta a gyermek érkezését, de amikor a nyolcadik héten az orvos megvizsgálta a mamát, megdöbbentő hírt közölt. Janet nem egy gyereket, hanem hatot hozhat világra!

Aztán 1983 november 18-án mind a 6 gyermek egészségesen megszületett, és akkoriban az egész világ csodálattal követte nyomon a kislányok fejlődését.

Gondolhatjuk, hogy a szülők ezután nem sokat aludtak akkoriban. Évente 11 ezer pelenkát használtak el. De a későbbi évek sem hoztak nagy fellélegzést, hiszen a kislányokat mindig el kellett látni mindennel, és aztán iskoláztatni is.

De a szülők nagyon szerették a gyermekeiket, és az egyetlen dolog, amit megbántak az, hogy nem maradt elég idejük arra, hogy még jobban élvezzék őket és a pillanatokat.

A hatos ikrek ma már 34 évesek, és mindenki sikeres életet él. Néhányuk házas, és van akinek már gyereke is van.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!