Tudd meg, hogy mi az oka!



A hason megjelenő zsírpárnák nemcsak esztétikai problémát okoznak, de már egyre több tudományos bizonyíték van arra, hogy a hasi típusú elhízás jelentősen növeli néhány súlyos betegség rizikóját is.

Nézzük, milyen bajjal járhat a hasi zsír.

Az alma típusúnak is nevezett  hasi elhízás a szakemberek szerint veszélyesebb lehet, mint ha az azonos mennyiségű zsírszövet viszonylag egyenletesen oszlik el a testen. Ha valakinek nagy a derékbősége a csípőjéhez viszonyítva, az azt jelenti, hogy az úgynevezett viszcerális zsírszövet (zsigeri zsír) mennyisége nagyobb. Ez a zsírszövet-típus nem a bőr alatt, hanem a belső szervek között, a hasüregben található meg. A zsírszövetből pedig olyan vegyületek kerülhetnek a szervezetünkbe, amelyek károsíthatják a sejteket, szerveket, például a vérereket.

A hasi zsírpárnák jelentősen növelik olyan súlyos, akár halálos betegségek rizikóját, mint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, a szívbetegségek, a cukorbetegség, a stroke, valamint ezt a típusú elhízást bizonyos daganatokkal és a demenciával is összefüggésbe hozták.

De mitől alakulhat ki valakinél a hasi elhízás?

Természetesen az egészségtelen (főként finomított szénhidrátokban gazdag) étrend és a mozgásszegény életmód hozzájárul a túlsúlyhoz, de néhány egyéb tényező is közrejátszhat. A genetikai örökségünk például meghatározza, hogy inkább hasra hízunk, ezért érdemes „megvizsgálni” a szüleink, nagyszüleink alakját. Ha a családtagjaink is pocakosak, még jobban oda kell figyelnünk az egészséges étrendre és a testmozgásra, mert valószínű, hogy mi is hasra fogunk hízni.

A hasi elhízás számos járulékos betegség kiváltó oka lehet!

A nemünk is meghatározó lehet: a férfiakra gyakrabban jellemző az alma típusú elhízás, míg a hölgyeknél a körte alkat a gyakoribb (vagyis a csípőjük, a combjuk és a fenekük lesz nagyobb, ha felszednek néhány kilót). Ennek hormonális okai is vannak, ezért a menopauza idején, amikor csökken az ösztrogén mennyisége azok a hölgyek is elkezdhetnek hasra hízni, akiknek korábban nem kellett aggódniuk emiatt. Az idő előrehaladtával pedig az anyagcsere is lassul, így a testsúly megőrzése is nehezebb feladat lesz.

Mennyit mutat a hasánál a centi?

A hormonrendszer zavarai is hozzájárulhatnak a hasi típusú elhízáshoz, ezt elsősorban a PCOS-ben szenvedő hölgyek vehetik észre. A policisztás ovárium szindróma a normálisnál magasabb tesztoszteronszinttel, fokozott szőrnövekedéssel, menstruációs zavarokkal, pattanásokkal és hízással jár együtt.

A kutatások szerint a túl kevés és a túl sok alvás egyaránt növeli a hasi típusú elhízás rizikóját, mint ahogy a stresszes életmód is. Ennek az oka részben még ismeretlen a szakemberek előtt, de az anyagcsere zavara és bizonyos hormonok fokozott termelődése egyaránt arra késztetik a szervezetünket, hogy „spóroljon” az energiával és raktározzon el annyit, amennyit csak tud. Emellett, a stressz és az alváshiány miatt hajlamosabbak leszünk hizlalóbb, szénhidrátokban és zsírokban gazdag ételeket választani. Forrás: egészségkalauz

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!