Egy hároméves kisfiú szenvedett halálos áramütést a felelőtlen szülők cselekedete miatt.



Az öt kiskorú gyermeket nevelő, nehéz anyagi körülmények között élő szülők az utcai hálózatról úgy vezették be lakásukba az áramot, hogy a légkábelre egy kampót akasztottak, amivel a vezetéket a szobaablakon keresztül a folyosóra vezették. Az áram további elosztókon keresztül jutott el a hűtőszekrényig, de az egyik vezeték burkolata megsérült, és földelés sem volt rajta.
A tragédia tavaly júliusban történt. Az édesanya gyermekeivel és rokonaival tartózkodott a lakásban, és játék közben a hároméves kisfiú hozzáért a hűtőszekrény hátsó burkolatához, majd halálos áramütést szenvedett.

Az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottakkal szemben, akiknek a bűnösségéről a Nyíregyházi Törvényszék fog dönteni. Az áramlopás miatt csak szabálysértési eljárás keretében vonják majd felelősségre a vádlottakat, mert az eltulajdonított áram értéke nem haladta meg az 50 ezer forintot.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!